Újpest: Füzire több hónap pihenő vár, argentinokat tesztelnek

Vágólapra másolva!
2006.08.29. 08:54
Címkék
Legalább két-három hónap kihagyás vár Füzi Ákosra - adta hírül az Újpest FC hivatalos honlapja.
Füzi Ákos
Füzi Ákos
Füzi Ákos
Füzi Ákos

A védőt még a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen kellett lecserélni, azután meg is operálták, ám kiderült, hogy komolyabb a sérülés, mint gondolták.

Az MRI-felvételek alapján arra gondolhattam, hogy egyszerű eljárás során eltávolítják a térdemből a levált porcot, de bebizonyosodott: két nagyobb porcdarab is leszakadt - nyilatkozta Füzi. - "Ezeket pedig pótolni kellett, mégpedig úgy, hogy a térdem ép részéből faragtak le porcot, és így pótolták a súlyosan sérült részt."

A mozaikplasztikának nevezett eljárás azonban hosszabb felépülést kíván, Lejkó Dezső csapatorvos szerint akár két-három hónapos kihagyás vár rám. Ez pedig azt jelenti, hogy vége az őszi szezonomnak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy akárcsak tavaly ősszel az Admiránál, úgy most sem sérültek meg a térdszalagjaim. A következő héten csak mankóval járhatok – de csak itt a lakásban. Lelkileg nehéz feldolgoznom a mostani helyzetet, csak az vigasztal, hogy sokan ennél súlyosabb sérülésből is újra teljes értékű játékosként épültek fel.”

Hír még a csapat házatájáról, hogy két argentin játékos érkezett próbajátékra. Javier Anibal Fumaneri csatárként bevethető, korábban az Estudiantes, az Independiente, a Boca Juniors, az Universitario és a paraguayi Tambitario csapatában szerepelt.

Rodrigo Suksdorf védekező középpályás, ő a Colon Santa Fé, az Union Santa Fé, valamint Fumanerihez hasonlóan a Boca és az Independiente játékosa volt.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
19 perce

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
24 perce

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
1 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
2 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
2 órája

Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik