MLL: saját jövőjükről döntenek június 19-én

Vágólapra másolva!
2006.06.01. 18:19
Címkék
A Magyar Labdarúgó Liga mai taggyűlésének programjában eredetileg csak a szervezeti és működési szabályának módosítása szerepelt volna, ám végül ez a téma nem került napirendre. A küldöttek viszont megszavazták, hogy június 19-én, a következő taggyűlésen a szervezet létéről döntsenek.
A taggyűlésre jogosult 47 főből 28-an jelentek meg a mai összejövetelen. Közülük a Győri ETO ügyvezetője, Klement Tibor állt elő azzal a kezdeményezéssel, a Magyar Labdarúgó-szövetség új alapszabályának ismeretében – amelyet a múlt hét pénteken fogadott el az MLSZ közgyűlése -, hogy vizsgálják fölül a liga létjogosultságát, majd indítványozta annak megszűntetését is.

A Klement-féle felvetéséből határozati javaslat lett, így felkérték az elnökséget, hogy az MLL megszüntetésére vonatkozó javaslatot a június 19-i taggyűlés elé terjessze.

Amennyiben a tagság nemmel szavaz a megszűnésre, úgy tisztújítás következik a ligában.

Szó esett a június 15-én lejáró reorganizációs hitelek visszafizetéséről is. Kisteleki István az MLSZ-, valamint MLL-elnök arról tájékoztatta a tagságot, hogy a tartozás-ügyben az érintett klubok egyike sem kereste még meg.

Összesen 500 millió forintos adósságot kellene rendezniük az adósoknak. Köztudott, egy MLSZ-döntés értelmében az adósok nem nevezhetnek a 2006-2007-es bajnokságra.
Legfrissebb hírek

A hollandok hajszálra a vb-től a lengyelek elleni döntetlen után

Foci vb 2026
12 perce

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
18 perce

Woltemade szállította a nem túl meggyőző német válogatottnak a győzelmet Luxemburgban

Foci vb 2026
20 perce

Takács Boglárka és Halász Bence az év legjobb atlétája

Atlétika
47 perce

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga első magyar rangadóján

Jégkorong
1 órája

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik