Újpest–MTK-botrány: hat hónap letöltendő első fokon az egyik támadónak

Vágólapra másolva!
2006.05.25. 18:25
Címkék
Hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság gyorsított eljárást követően az egyik újpesti szurkolót, aki a szombati Újpest–MTK Budapest (1-2) első osztályú labdarúgó-mérkőzésen beugrott a pályára a Szusza Ferenc-stadionban, és ott rátámadt Bede Ferenc mérkőzésvezetőre.
Újpesti szurkolók üldözik Kanta Józsefet, az MTK játékosát
M. Németh Péter
Újpesti szurkolók üldözik Kanta Józsefet, az MTK játékosát
Újpesti szurkolók üldözik Kanta Józsefet, az MTK játékosát
M. Németh Péter
Újpesti szurkolók üldözik Kanta Józsefet, az MTK játékosát

M. Róbertet három évre is elítélhették volna, azonban első fokon általában csak a negyedét szokta kiróni a bíróság a kiszabható legsúlyosabb büntetésnek. Az ítélet ellen a vádhatóság képviselője és a terhelt ügyvédje is fellebbezett.

Mint ismeretes, a szombati találkozó lefújása után a drukkerek a pályát a nézőtértől elválasztó kerítésen átugrálva összeverekedtek egymással, sőt az akkor még ott-tartózkodó Bede Ferenc játékvezető testi épsége is komoly veszélyben forgott. A bírót megütötték, a támadói közül az egyik a most elítélt M. Róbert volt.

Az Újpest FC Kft. tulajdonosa a meccset követő napon a Nemzeti Sportnak adott interjújában kemény büntetést követelt a rendbontóknak, és kilátásba helyezte, hogy azokat, akik a "belhéban" aktív szerepet játszottak, örökre kitiltják a Szusza Ferenc-stadionból.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
1 órája

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2 órája

A Birodalom visszavág – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Csak hazai sikerek születtek a férfi kosárlabda Euroligában, kikapott a Zalgiris és az Olympiakosz is

Kosárlabda
2 órája

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
2 órája

Bölöni, az erdélyi legenda: újabb nagy sikerű bemutató

Magyar válogatott
2 órája

Európai kézilabdaligák: hat magyar védés Melsungenben, Sipos hosszabbított a klubbal

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik