Ferencváros: döntetlen edzőmeccsen a Soroksár ellen

Vágólapra másolva!
2006.01.17. 20:52
Címkék
Felkészülési mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el a Ferencváros labdarúgócsapata a másodosztályban szereplő Soroksár ellen.
Erős Gábor (jobbra), a Ferencváros gólszerzője
Erős Gábor (jobbra), a Ferencváros gólszerzője
Erős Gábor (jobbra), a Ferencváros gólszerzője
Erős Gábor (jobbra), a Ferencváros gólszerzője

A zöld-fehér együttes az első félidőben Szűcs - Balog, Budovinszky, Tímár, Leandro - Takács, Lipcsei, Csepregi, Tőzsér – Jovánczai, Horváth D., a második 45 percben Kemenes - Béress, Budovinszky, Szálkai, Leandro - Zsivoczky, Brettschneider, Erős, Fitos, Szalai - Bartha összeállításban játszott.

A Fradi gólját Erős Gábor szerezte meg szabadrúgásból a mérkőzés 70. percében, a Soroksár azonban a hajrában egyenlíteni tudott.

Gellei Imre, az FTC vezetőedzője a találkozó után a klub hivatalos internetes oldalának, a www.ftc.hu-nak így nyilatkozott:

"Szeretnénk erősíteni, de sajnos erre nincs pénz. Egyelőre tehát úgy készülök, hogy azokból a játékosokból kell tavasszal csapatot gyúrni, akik ma lehetőséget kaptak, na és persze abból a három-négy alapemberből, akik ezúttal ilyen-olyan okok miatt nem léphettek pályára."
Legfrissebb hírek

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Csupasport
12 perce

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
55 perce

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
1 órája

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
1 órája

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
1 órája

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
1 órája

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik