Orvosi vizsgálatra és fizikai állapotfelmérésre hétfőn a Celtic labdarúgócsapatához érkezik Halmosi Péter, a bajnoki címvédő Debrecen futballistája. A nyolcszoros válogatott Halmosi péntekig marad Skóciában, és ha minden a tervek szerint alakul, két és fél éves szerződést köthet a patinás egyesülettel.

Szabó Miklós
Halmosi Péter volt már légiós, de most élete nagy lehetősége előtt áll

Szabó Miklós
Halmosi Péter volt már légiós, de most élete nagy lehetősége előtt áll
A 26 éves, korábban a Haladásban és az osztrák Grazer AK csapatában szereplő Halmosi átigazolási díjáról már megegyezett egymással a Debrecen és a Celtic – közölte a Nemzeti Sport Online-nal ifjabb Laczkó Mihály, a játékos menedzsere.
"Nem próbajátékról van szó, ezt hangsúlyozom – mondta Laczkó Mihály. – Orvosi vizsgálatról és fizikai tesztekről beszélünk, és ha Péter ezeken megfelel, akkor nagyon remélem, hogy már aláírt szerződéssel utazhatunk haza."
"Gordon Strachan, a Celtic menedzsere alaposan tájékozódott Halmosi Péterről, felhívta a Manchester Unitedet, sőt magát Sir Alex Fergusont is, mert tudta, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Loki játszott a United ellen is. Mi is küldtünk anyagot, videókat a játékosról, úgyhogy most már majdnem mindent tudnak róla."
Halmosi két és fél éves szerződést készül aláírni a 39-szeres skót bajnok, 33-szoros skót kupagyőztes, 1967-ben BEK-győztes klubbal.
A középpályást még egy évig köti szerződés a DVSC-hez, ám a Celtic elfogadta a magyar bajnok által kért átigazolási díjat. Információink szerint Halmosi Péterért nem kis összeget fizetnek a glasgow-iak, a transzferdíj alapján a futballista a legdrágább külföldön játszó magyar légiósok közé tartozik majd.
A Laczkó Mihállyal és Frank Györggyal már a szigetországban tartózkodó – hívásunk időpontjában éppen a skóciai átszállásra várakozó – Halmosi Péter elmondta: egy hete edz teljes intenzitással, és jó erőállapotban érzi magát.
A magyar játékos a Celticben többek között annak a Roy Keane-nek a csapattársa lehet, akit a múlt év végén szerződtetett a zöld-fehér együttes a Manchester Unitedtől.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







