FIFA: a nemzetközi szövetség nem foglalt állást a magyar vitában

Vágólapra másolva!
2005.11.18. 18:16
Címkék
Ahogyan arra számítani lehetett, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem foglalt állást a magyar szövetség (MLSZ) és a liga (MLL) közötti vitában, vagyis a feleknek egymással kell dűlőre jutniuk a hazai futballt érintő vitás kérdésekben.
A két elnöknek, Bozókynak és Kistelekinek előbb vagy utóbb meg kell egyeznie a kényes kérdésekben
A két elnöknek, Bozókynak és Kistelekinek előbb vagy utóbb meg kell egyeznie a kényes kérdésekben
A két elnöknek, Bozókynak és Kistelekinek előbb vagy utóbb meg kell egyeznie a kényes kérdésekben
A két elnöknek, Bozókynak és Kistelekinek előbb vagy utóbb meg kell egyeznie a kényes kérdésekben
Pénteken Zürichben fogadta a FIFA elnöke, Joseph Blatter a magyar labdarúgás vezetőit, dr. Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét, Berzi Sándor főtitkárt, Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Liga elnökét, Mészöly Kálmánt, az MLL elnöki tanácsadóját valamint Klement Tibort, az MLSZ elnökségi tagját.

A megbeszélésen részt vett még Urs Linsi, a FIFA főtitkára, Jerome Champagne, a FIFA elnöki tanácsadója, valamint Jakob Erel, az UEFA igazgatója is. A találka tárgya a magyar labdarúgásban az utóbbi időben észlelhető feszültségek áttekintése és megvitatása volt.

A felek megállapodtak abban, hogy a felmerült problémákat belső ügyként kell kezelni, megoldásukat a fair play figyelembe vételével, az alapszabályok előírásainak megfelelően kell elérni – természetesen mindezt a magyar labdarúgás érdekeinek alárendelve, különös tekintettel a 2012-es Eb-pályázatra, amelyre Magyarország Horvátországgal közösen kandidál.

"Teljesen feleslegesen utaztunk ki Svájcba" - nyilatkozta az MTI-nek Kisteleki István. "A FIFA ugyanazt mondta, amit mi is hangoztatunk, nevezetesen hogy a belső problémáinkat nekünk kell megoldanunk. Mi a magunk részéről továbbra is mindent megteszünk azért, hogy mindenki tartsa be a rá vonatkozó szabályokat."

A FIFA azt is javasolta, hogy amennyiben a vitás kérdésekben nem jutnak dűlőre a felek, akkor kérjék független szakember, szakemberek segítségét. Információnk szerint az MLSZ legközelebb november 25-én tart elnökségi ülést.
Legfrissebb hírek

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
5 perce

Megvált indiai klubjától a City Football Group

Minden más foci
9 perce

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
22 perce

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
23 perce

Armand Duplantis győzött az európai hírügynökségek szavazásán

Atlétika
58 perce

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
1 órája

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
1 órája

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik