Szerdától eladó a Fradi-pálya

Vágólapra másolva!
2005.11.15. 13:13
Címkék
Holnap jelenik meg több országos napilapban az a pályázati felhívás, amelynek keretében az Üllői úti 6+2 hektáros ingatlan (azaz a Fradi-pálya és környéke) vagyonkezelői jogát lehet megvenni 49 évre. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, Sugár László, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgató-helyettese és Furulyás János, a zöld-fehérek klubelnöke.
Fény gyulladhat az Üllői úti sötétségben...
Fény gyulladhat az Üllői úti sötétségben...
Fény gyulladhat az Üllői úti sötétségben...
Fény gyulladhat az Üllői úti sötétségben...

Szerdán 30 napos jelentkezési határidővel meghirdetik eladásra az FTC által használt Üllői úti-Könyves Kálmán körúti ingatlanok vagyonkezelői jogát. A pályázatok elbírálásánál közösen határoznak az érintett szervezetek, de a döntő szót majd – mint az ingatlanhasznosítási ügyekben illetékes szervezet - a KVI mondja ki, a sportszakmai kritériumoknál figyelembe véve az FTC és az NSH véleményét is.

Eredmény még ebben az évben várható, ugyanis a borítékokat december 16-án bontják fel, majd néhány napon belül kihirdethetik a győztest és a második helyezettet.

A pályázati kiírás az Üllői út-Könyves Kálmán körút által határolt 6+2 hektáros terület vagyonkezelői jogának 49 évre történő megvételére szól. Ez a terület a magyar állam tulajdonában van, így a KVI-nek fizetnek érte a befektetők, akiknek több feltételnek kell megfelelniük.

Egyrészt minimum 15 ezer férőhelyes stadiont kell felhúzni a területre (de az elbírálásnál előnyt élvezhet, aki nagyobbat épít), másrészt a jelenlegi Fradi-székházat is ki kell váltani másik hasonló funkciójú épülettel, illetve egy legalább nyolcszőnyeges birkózócsarnokot is ki kell alakítani az új létesítményben. Mint Furulyás János elmondta, a jelenlegi befektető-jelöltek a pálya 90 fokos elforgatásában gondolkodnak, ami egy teljesen új stadiont jelent.

..de ezek még nem a befektetők
..de ezek még nem a befektetők

Az állam a terhekkel együtt adja el a vagyonkezelői jogot, azaz nincs ingyenes használat vagy bármiféle kedvezmény a befektetőnek. A hat hektár ingyenes használati joga még 11 évig a Ferencvárosé, amelyről azonban minimum 1,2 milliárd forint plusz az ÁFA összegért lemond – itt az üzlet a dologban a zöld-fehérek számára.

Furulyás János kérdésünkre azt is elárulta: van olyan érdeklődő, amelyik készen áll a Ferencváros részvényeinek megvásárlására is, amint sikerül a földterület kérdését rendezni – azaz újabb bevételekhez juthat a klub. A klubelnök úgy vélte, ha sikerül értékesíteni a 6+2 hektáros területet, akkor a szükséges építkezéseket követően is marad a vevőnek 3-4 hektárnyi szabad területe, amire a konferenciaközponttól az irodaépületig azt húz fel, amit csak akar, figyelembe véve a törvényeket, illetve a többi között a főváros és a kerületi önkormányzat rendezési tervét.

Arra az esetre is van forgatókönyv, ha nem sikerül a fenti feltételek mellett befektetőt találni, vagy nem érkezik megfelelő pályázat. A KVI fenntartja a jogot, hogy eredménytelennek nyilvánítsa a kiírást. Ha így történik, akkor hat hektár (azaz a stadion és környéke) vagyonkezelői joga 49 évre a Ferencvárosra száll (kezdjenek vele, amit tudnak), a másik két hektárt pedig az eredeti terveknek megfelelően az állam bocsáthatja áruba.
Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
37 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
37 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
38 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
41 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
53 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
53 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
56 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik