Békebíró szerepet vállal Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a magyar futball-belháborúban. Noha a frontvonalak az utóbbi napokban megmerevedni látszottak, ma átadták azt az írásbeli kezdeményezést az MLSZ elnökének címezve, amellyel hatvan delegált a rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi. Ez alapján az MLSZ legfőbb döntéshozó fórumát még ebben az évben össze kell hívni.

Kisteleki István folytatja…

Kisteleki István folytatja…
A svájci sportdiplomata levélben hívta meg a két futballvezetőt, mert szeretné, ha tájékoztatnák a nagy nyilvánosságot kapott ellentétekről, és felajánlotta a segítségét, hogy a nézeteltéréseket az ő közreműködésével tisztázzák.
Amikor Kisteleki István ligaelnököt azzal a kérdéssel kerestük meg, hogy Bozóky Imrével kart karba fűzve mennek-e Blatterhez, illetve azzal, hogy mit vár a megbeszéléstől, rögtön közbevágott.
"Azzal szeretném kezdeni, hogy ma átadták az MLSZ székházában azt az indítványt, amelyet a közgyűlési tagok hatvan százaléka aláírt, és amelyben felkéri az elnököt a rendkívüli közgyűlés összehívására" – nyilatkozta a ligaelnök.
"Ezen kívül a dokumentumban megjelöltük azokat a kérdéseket, amelyeknek a napirendre vételét kérjük – folytatta Kisteleki. – Ez a hatvan aláíró felkéri az MLSZ-t, hogy készíttessen független könyvvizsgálói jelentést a saját tevékeny- ségéről, mert tudni akarjuk, hogy azok a szerződések, amelyek Lothar Matthäus szövetségi kapitány kinevezésével egy időben köttettek, az MLSZ érdekeit szolgálták-e, illetve megfelelnek-e a kiemelten közhasznú szervezetekkel szembeni törvényi követelményeknek."

Bozóky Imre áll elébe?
A ligaelnök kérdésünkre kijelentette: a néhány héttel ezelőtti helyzethez képest semmi nem változott, továbbra is azt akarják, hogy az MLSZ átláthatóan, a mostaninál hatékonyabban működjön, és hogy "a szövetségben végre nagyobb rend legyen".
Puhl Sándor alelnök és Berzi Sándor főtitkár visszahívása továbbra is a célok között szerepel – erősítette meg Kisteleki –, mint ahogyan abban sincs változás, hogy a "reformerek" nem akarják, hogy az MLSZ meghosszabbítsa a szerződést Lothar Matthäusszal. Szintén aktuális annak a rendelkezésnek az alapszabályba iktatása, hogy egy új választási rendszernek köszönhetően az amatőrök és a "profik" egyenlő súllyal képviseltethessék magukat az elnökségben.
Az MLSZ elnökének esetleges leváltásáról a liga első embere így nyilatkozott:
"Minden attól függ majd, milyen válaszokat kapunk a kérdéseinkre. A mi elképzelésünk az, hogy ezeket a válaszokat egy az MLSZ-től és a ligától is független könyvvizsgáló adja meg, aztán a beszámoló után a közgyűlés a demokratikus alapelveknek megfelelően szabadon eldöntheti, hogy ami történt az jó vagy nem jó. Ettől függ majd az is, lesz-e olyan indítvány a közgyűlésen, amely az elnök visszahívását kezdeményezi. Aztán erre mondhatja majd a taggyűlés, hogy éljen Bozóky, de azt is, hogy menjen, ha eljutunk odáig."
Végezetül Kisteleki arra a kérdésünkre, együtt utazik-e pénteken Svájcba Bozóky Imrével, nevetve így válaszolt:
"Nyilván együtt utazunk majd, hiszen a jegyeket az MLSZ rendeli meg, valószínűleg ugyanarra a repülőgépre."
Hétfőn megpróbáltuk elérni Bozóky Imrét is, azonban a telefonja a hívásunk időpontjában ki volt kapcsolva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







