Két év börtönbünetetés felfüggesztve a volt soproni futballista ügyében

Vágólapra másolva!
2005.11.08. 19:33
Címkék
A Soproni Városi Bíróság a korábbi Matáv FC Sopron volt labdarúgóját, B. I-t két év börtönbüntetésre ítélte, amelyet négy évre felfüggesztettek. A futballsitát továbbá százezer forint pénzbüntetésre, 600 forint okozott kár, 23182 forint bűnügyi költség és 7000 forint illeték megfizetésére kötelezte.
Az ügyben érintett soproni orvost, dr. H. I.-t egy év próbára bocsátották.A soproni orvos, dr. H. I. ellen büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás volt a vád, B. I. ellen pedig az erre való felbujtás. A doktor már a nyomozás során beismerte tettét, mert a labdarúgó márciusi ittas vezetéses balesete után az őt segítségül hívó játékos helyett ő adta az első vérmintát a rendőröknek. Tettével nem a hatóság félrevezetése, hanem a labdarúgónak való segítségnyújtás volt a cél.A felbujtás bűntettében B. I. ártatlannak vallotta magát és azt mondta, segítséget azért kért az orvostól, mert pár héttel az eset előtt a csapat akkori edzője, Pintér Attila figyelmeztette, szedje össze magát. Attól félt: ha kiderül az ittas vezetés, meneszti a tréner, így azt akarta elérni, hogy csak maga a baleset derüljön ki. Az ügyhöz kapcsolódott a másik eset, amelyben B. I.-t azzal vádolták, hogy a nyáron egy soproni videotékában erőszakos közösülésre tett kísérletet. Ezzel az esettel kapcsolban B. I. az ítélethozatal előtt ártatlannak vallotta magát és a felmentését kérte. Az orvos elfogadta a rá vonatkozó ítéletet, B. I. ügyvédje viszont felmentésért fellebbez.
Legfrissebb hírek

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
11 perce

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
34 perce

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
1 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
6 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
8 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
11 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik