Újra téma lesz a stadion

Vágólapra másolva!
2005.09.16. 23:28
Címkék
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János ígéri, törlesztenek
Furulyás János, a Ferencváros elnöke bízik benne, hogy hamarosan megoldódik az Üllői úti stadion sorsa. A klubelnök a távirati irodának azt mondta, bár hivatalos értesítést nem kapott, úgy tudja, szerdán foglalkozik a kormány a létesítmény helyzetével.

"Ez a téma nem került le a kormányülés napirendjéről - mondta Furulyás János. - A Ferencváros az állam valamennyi kérését teljesítette, biztos vagyok benne, hogy mindkét félnek a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldása az érdeke."

A Ferencváros a bajnoki rajt előtt 238 millió forintos hitelt vett fel az FTC Rt. tartozásainak rendezésére, a kölcsönt október 31-ig kell visszafizetni. Furulyás János elmondta, a klub minden körülmények között eleget tud tenni fizetési kötelezettségének.

"A kölcsönt a megadott határidőig visszafizetjük, erről elnökségi határozat született. Akkor is rendezzük a megadott határidőig a tartozásunkat, ha addig nem születik megállapodás a kormánnyal a stadionról" - tette hozzá a klubelnök.

A kormány az eredeti elképzelések szerint e hét szerdáján határozott volna az Üllői úti pálya sorsáról, erre azonban nem került sor. Az FTC hétfői elnökségi ülésén a tagok arról döntöttek, az Üllői úti pálya 11 évre szóló használati joga az államhoz kerül (úgy tudni, 1.7 milliárd forintért), ezzel lehetővé válik, hogy pályázatot írjanak ki egy új, 30-35 ezer néző befogadására alkalmas stadion építésére. Sikeres kandidálás esetén ez a létesítmény lenne az egyik helyszíne a 2012-es, magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságnak.

Az NSO ajánlja:

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Adatbank: Ferencváros


Bajnoki adatbank
A bajnokság végeredménye
Fordulóról fordulóra
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
16 perce

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
18 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
32 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
48 perce

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
1 órája

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik