Körmend: műfüves pályát avattak

Vágólapra másolva!
2005.08.30. 12:14
Címkék
Körmenden átadták a város új műfüves focipályáját, amit edzésre és utánpótlás mérkőzésekre fognak használni. Az érdeklődök több mérkőzést is láthattak, pályára lépett többek között a körmendi kosárlabdázók illetve a helyi öregfiúk csapata. A város 2003-ban adott be pályázatot műfüves pálya létesítésére, nem titkolt céllal, hogy a helyi utánpótlásképzést felvirágoztassák.A sikeres pályázat után elkezdték a munkálatokat és a hétvégén hivatalosan is átadták a létesítményt. Az eseményen részt vett Dr. Mezey György, aki beszédében kitért arra, hogy az utóbbi időben kedvező folyamat indult meg és egyre több labdarúgópályát építenek Magyarországon. Az ünnepség után még tüzijátékot is láthatott a közönség. Rövid időn belül ez a második műfüves pálya Vas megyében amit átadtak. Még júniusban Celldömölkön avatták fel a megye első villanyvilágítással is ellátott pályáját, amelyet a helyiek egy-egy sörmeccsre akár bérbe is kivehetnek.Az mindenképpen érdekes és érthetetlen, hogy a nagy labdarúgómúlttal rendelkező egyeszékhely Szombathely nem rendelkezik szabadtéri műfüves pályával... (Takács Gábor)
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
24 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik