Debrecen: Vukmir egy hónapos kényszerpihenő

Vágólapra másolva!
2005.08.29. 18:31
Címkék
Részleges oldalszalag-szakadást szenvedett a vasárnapi Győr elleni bajnoki mérkőzésen a Debrecen szerb légiósa, Dragan Vukmir.

A középpályás a találkozó 15. percében ütközött Lendvai Miklóssal, amelynek következtében három perccel később le is kellett cserélni. A debreceniek csapatorvosa szerint műteni ugyan nem kell a labdarúgó lábát, ám legalább négy hétig még nem számíthat rá Supka Attila vezetőedző.

A Lokinak az utóbbi időben erősen megfogyatkozott a középpályása, hiszen Vukmir mellett Ronald Habi az egész idényt kénytelen kihagyni, Halmosi Péter is kisebb sérüléssel bajlódik, Böőr Zoltán pedig éppen a minap igazolt a török élvonal újoncához, a Manisasporhoz - tudhatjuk meg a DVSC honlapjáról.


Az NSO ajánlja:

Átigazolási körkép

Tippeljen a hetedik forduló eredményeire!

Bajnoki adatbank
A bajnokság állása
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái

Futball-lexikon

DVSC-MegaForce
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
25 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik