Az NSO ajánlja:
MTK Budapest
Tatabánya
Átigazolási körkép
Tippeljen a hetedik forduló eredményeire!
Bajnoki adatbank
A bajnokság állása
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
A gólszerző? Ki más: Illés Béla!
Juhász Roland, az MTK védője a bemelegítésnél a megszokottnál intenzívebben látott neki a különböző gimnasztikai gyakorlatok elvégzésének, hiszen könynyen lehet, hogy a Tatabánya elleni mérkőzésen húzhatta magára utoljára az MTK kék-fehér szerelését. A játékost több nyugat-európai klub is szívesen látná soraiban, amit jelez: a holland Roda JC vezetőedzője, Huub Stevens például az első fordulóban kizárólag miatta érkezett Budapestre, míg a 13-szoros válogatott másik komoly kérője a belga Anderlecht.


Az MTK futballját érdemes lenne több élvonalbeli csapatnak is lemásolnia. A középcsatár posztjára előretolt Hrepka Ádám mögött három igazi támadó szellemű játékos, Bori Gábor, Kanta József és Czvitkovics Péter próbál az olykor kissé nehézkes tatabányai védők mögé kerülni. Úgy, mint tegnap is. Nem véletlen, hogy a Tatabánya elleni mérkőzés nagy részében az MTK birtokolta a labdát.
A vendégek játékán érződött, hogy számukra ezen a mérkőzésen már az egy pont siker lenne, ennek érdekében Sisa Tibor kissé megerősített védelemmel küldte csapatát a pályára. Kellett is az elővigyázatosság, hiszen az MTK fürge játékosai hol a jobb, hol a bal, hol pedig a pálya középső részében állították megoldhatatlan feladat elé Kerényi Norbertéket, és szembetűnő volt az is, hogy Kanta Józsefék menynyivel gyorsabban reagáltak egy-egy szituációra. Előfordult, hogy az MTK futballistái két méter hátrányból indultak, mégis ők értek oda hamarabb a labdáért.

Szakítópróba: az MTK szigorú védôje, Goran Jezdimirovics tesztelte, hogy mit bír el a tatabányai Hajdú Norbert dressze (Fotó: Németh Ferenc)
Jelzésértékű volt, hogy az MTK-drukkerek a 62. percben elkezdték Illés Béla nevét skandálni. Az MTK királya aztán jött, látott és győzött is, és bár meglehetősen furcsa körülmények között szerzett gólt, azonban a "veterán" most is jókor volt jó helyen, és az ő segítségével az MTK továbbra is őrzi veretlenségét a mostani bajnokságban. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








