A perzsánál finomabb szőnyeg

Az Old Trafford-stadion

"Kis híján koppant egyet az állam, amikor először megpillantottam az Old Traffordot. Televízióban persze nem egyszer láttam már, de talán mondanom sem kell, élőben mennyire más. Félelmetes, egyúttal lenyűgöző. A gyepszőnyeg talán még a perzsánál is finomabb, a manchesteri futballisták meg sem vizsgálják a kezdés előtt, tudják jól, milyen cipő illik rá a legjobban. Na jó, évente egyszer azért megnézik közelebbről is: minden márciusban kicserélik a füvet, és akkor »lecsekkolják«. Próbáltuk elintézni, hogy amikor legközelebb váltanak, az elhasznált pázsitot küldjék el az Oláh Gábor utcába…"

A Manchester birodalma

"A vendégek számára fenntartott helyiség sem kicsi, de a házigazdáké… A hétfői edzésünk előtt megengedték, hogy bekukkantsunk Wayne Rooneyék öltözőjébe; hát benéztem, majd csak lestem… Hogy a másnap délelőtti edzésre már ki voltak készítve a gondosan összehajtott szerelések, a különböző csokoládék és az energiaitalok, az még csak hagyján. A zuhanyzók mellett három medence, köztük egy gyógyfürdős, valamint egy bemelegítőszoba tartozik a helyiséghez! Mesélték, amikor a manchesteri játékosok kijöttek melegíteni, egyből a harminc-, negyvenméteres keresztlabdákkal kezdték. Azaz folytatták, mert mint utóbb kiderült, előbb perceken át ültek a forró vízben, aztán a melegítőszobában elvégezték a legfontosabb gyakorlatokat."

A varázslatos aréna

"Amikor kimentünk melegíteni, némi túlzással csak lézengtek a lelátón, sőt amikor befejeztük az átmozgatást, akkor is csupán a vendégszektor volt tele. Aztán hirtelen annyian lettek, hogy még tippelni sem mertem volna a nézőszámra. Utólag hallottam, hogy végül ötvenegyezer néző jött össze, hát én még életemben nem futballoztam ekkora közönség előtt.

A szurkolók csodálatosan viselkedtek, emlékszem, amikor Pak Dzsi Szung talpa alatt kicsúszott a labda, a szurkolók úgy megtapsolták, mintha futás közben megcsinálta volna a brazil kört. Nem csoda, hogy ezután alaposan belelendült a srác…

Nem hittem volna, ám elismerés nekünk is jutott: a lefújást követően, amikor vonultunk le a pályáról, az angolok minket is tapssal búcsúztattak."

A klasszis futballisták

"Szerények és szimpatikusak a legnagyobb nevek is. Nem kezeltek le bennünket, ugyanakkor áradt belőlük a magabiztosság. Az első másod- perctől az utolsóig éreztették: itt csak ők nyerhetnek.

Ha szabánytalankodtunk velük szemben, egy szót sem szóltak, felpattantak, és már mentek is tovább. Noha akadt egy-két keményebb fault, kakaskodásra vagy reklamálásra nem volt példa - még a meg nem adott, amúgy szabályos gólunkat követően sem -, többek között ezért is nyilatkozhatta azt Alex Ferguson a meccs után, hogy milyen kulturált csapat a Debrecen."

A kiváltságos sztárok

"Nemhogy nem láttam, még csak nem is hallottam ilyet: álltunk a buszunknál, s arra lettünk figyelmesek, hogy a klub alkalmazottjai egymás után parkolnak le a luxusjárgányokkal a játékoskijáró előtt. Aztán kilépett Paul Scholes, átvette a slusszkulcsot, bepattant a kocsijába, és elhajtott… Az autóktól két méterre egyébként kordont húztak, a szurkolók ott éltették a futballistákat. Aki akart, az két biztonsági őr kíséretében odalépett a fanatikushoz, és már osztotta is az autogramokat. Roy Keane és az utolsóként kijövő Alex Ferguson vagy negyedórát töltött el a rajongók gyűrűjében, néztem az órám, ekkor már éjfél volt… Mindent összevetve: jó volt tapasztalni, Angliában mennyire szeretik a focit - talán még Debrecenben szeretik ennyire…"