Ha igazuk lesz a brit kutatóknak, akkor hamarosan minden focicsapat pirosban pompázik majd. Merthogy a Durham Egyetem professzorai rájöttek, aki pirosba öltözve játszik, annak nagyobb esélye van a győzelemre. A kutatás eredményéről dr. Robert Barton a következőket mondta: "A piros szín jótékony hatással van a férfiak hormonháztartására, megnöveli a tesztoszteronszintet. Ebből pedig az következik, hogy az adott sportoló erősebb, agresszívebb, dominánsabb lesz."

Boldogság pirosban, a debreceni focistáknak bejött…

Boldogság pirosban, a debreceni focistáknak bejött…
Barton professzor és csapata azt is biztosra veszi, a piros szín csak a viselőjére gyakorol jótékony hatást, a nem pirost hordó ellenfél tesztoszteronszintjét csökkenti, vagyis a teljesítménye is romlik.
Az elméletet megpróbálták gyakorlati példákkal is érzékeltetni, ezek szerint nem véletlen, hogy az utóbbi ötven évben a Premier Ligában általában csak piros színt viselő egylet nyert. "A Manchester United és a Liverpool általában pirosban játszik, de az Arsenal mezében is jócskán van ebből a színből" - mondta Barton professzor, akit az sem zavar, hogy a Chelsea most lett bajnok, tiszta kékben… "Kivételek persze vannak" - mondta erre a professzor.
A hír Németországba is eljutott, s sokan hisznek az elméletben. Kétségtelen, a Bundesliga bajnoka, a Bayern München pirosban játszik, ráadásul a kék Schalkét megelőzve hódította el a salátástálat. És a piros misztikumát elfogadók szerint az sem véletlen, hogy az 1. FC. Köln áll az élen a másodosztályban. Igen, a kecskések is piros mezt viselnek.
Hogy mi a helyzet itthon?
Nos, a piros szín Magyarországon is nyerő, hiszen a Debrecen focicsapata ilyen mezben iskolázta le a mezőnyt, a hajdúságiak immár matematikailag is magyar bajnoknak mondhatják magukat. És hogy kiket előztek meg? A zöld-fehér Győrt és a szintén zöld-fehér Ferencvárost, a kék-fehér MTK-t, valamint a lila-fehér Újpestet.
A debrecenieknek bejött a piros szín, mint ahogy néhány éve a Dunaferrnek is, amely szintén pirosban lett magyar bajnok. Akár még hihetnénk is a piros mindenhatóságában, csupán egy bökkenő van. A magyar válogatott a piros mezében az idén is ugyanolyan harmatos, mint korábban…
Hisz a piros szín erejében?
Sándor Tamás, Debrecen (piros-fehér):
- Amúgy is a piros a kedvenc színem, ráadásul pirosban lettünk bajnokok, tehát még szép, hogy hiszek benne. Hazai pályán tavasszal pirosban veretlenek vagyunk, vendégként fehérben viszont volt gyengébb meccsünk.
Lendvai Miklós, Győr (zöld-fehér):
- Marhaság! Ha a piros szín ilyen misztikus lenne, akkor a bika félelmében kirohanna a stadionból, ám pont fordítva van, a piros vált ki belőle agresszivitást. Nem hiszek a pirosban, nem a színen múlik a teljesítmény.
Tőzsér Dániel, FTC (zöld-fehér):
- Debrecenben pirosban játszottam, a török Galatasaraynál piros-sárgában, de nem éreztem, hogy jobb lennék a pirostól. Nincs szükség színváltásra a Fradinál sem, jövőre megmutatjuk, hogy zöld-fehérben is lehet bajnokságot nyerni!
ILLÉS Béla, MTK (kék-fehér):
- Anno a Honvéddal piros-feketében nyertem bajnokságot, az MTK-val kékben, semmi jelentősége a színnek. Csak egy számít, a teljesítmény, a többi csak babona meg belemagyarázás.
Tóth Norbert, Újpest (lila-fehér):
- Erről csak annyit, az Újpesttel oda-viszsza megvertük a Debrecent, tehát inkább őket zavarhatta a
mi mezünk színösszeállítása. Hogy a piros lenne a nyerő szín? Nem hiszek benne…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







