Ajándék ez a meccs

D. L., W. FD. L., W. F
Vágólapra másolva!
2005.04.05. 22:19
Címkék
A Kazincbarcika már azzal is történelmet írt, hogy a legjobb nyolc közé került a Magyar Kupában. Hasonló bravúrra ez idáig egyszer volt képes a csapat (akkor a Vác állította meg), a mostani siker értékét azonban növeli, hogy az együttes az NB II-ben szerepel, és ott sem tartozik a közvetlen elithez. A Magyar Kupában azonban imponálóan menetel Kádár Zsolt együttese.
"A futballban minden megtörténhet, nem nyomaszt minket a győzelmi kényszer, azaz felszabadultan játszhatunk -mondta Kádár Zsolt. - Igyekszünk az utolsó pillanatig nyílttá tenni a mérkőzést, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. A városban nagy az érdeklődés, örülnék, ha futballünnep lenne a szerdai nap, hiszen számunkra már ez a meccs is igazi ajándék. A bajnokságban egymás után három találkozót megnyertünk, de számunkra most a soproniak elleni kupamérkőzés a legfontosabb."

Az Arany Ászok Ligában kiválóan szereplő, legutóbb a Vasast Angyalföldön legyőző Matáv Sopron persze nem szeretne éppen most botlani. Ha továbbjutna Pintér Attila gárdája, az a Matáv Sopron történetének eddigi legnagyobb sikerét jelentené. A soproniak hétfőn pihentek, tegnap délután viszont újra tréningeztek. A gyakorlás befejezése után autóbuszba ültek a futballisták, és Budapestre utaztak. A keddről szerdára virradó éjszakát a fővárosban töltötték, és ma utaznak tovább Kazincbarcikára.

"Már nem a Vasas elleni győzelemmel foglalkozunk, hanem csakis a következő feladatra összpontosítunk - mondta Pintér Attila. - Más a bajnokság és más a kupa hangulata. Tudjuk, hogy a kazincbarcikaiak nagyon fogadkoznak, de nekünk nem az ellenféllel kell foglalkoznunk. Arra összpontosítunk, miként tudjuk ráerőltetni az akaratunkat a házigazdákra."
Az előzetes hírek szerint jó néhány soproni szurkoló is elkíséri majd kedvenceit Borsodba a kupaösszecsapásra. ---- K ---- &
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik