Az új csatár karambolja

B. B., J. P.B. B., J. P.
Vágólapra másolva!
2005.03.07. 21:28
Címkék
Ez a hét sorsfordító lesz a csabai labdarúgás életében. Szombaton a Nyíregyháza elleni mérkőzéssel folytatja a bajnokságot az Előre (ha csak az időjárás nem szól közbe&), és ha legkésőbb péntek délutánig nem fizet a klub horvát-bosnyák tulajdonosa, Darko Canadic, akkor könnyen atomjaira hullhat a csapat.
Ez a hét tehát valóban sorsfordító lehet az Előre FC életében. A négy hónapja bérükre váró játékosok ugyan a múlt héten ötvenezer forint gyorssegélyt felvehettek a klub kasszájából, ám a teljes összeg kifizetése egyelőre továbbra sem történt meg.Arról már ugye korábban is beszámoltunk, hogy miután Valentin Miculescu kézhez kapta a liga határozatát, amely szerint szabadon távozhat klubjától, azonnal csomagolni kezdett, és annak ellenére, hogy Dajka Lászlónak szavát adta, mégis távozott a csapattól. Valentin Miculescu egyelőre hazaköltözött Romániába és a gyulafehérvári Apullum Alba Iuli csapatánál edzett (itt az a Silviu Iorgulescu a vezetőedző, aki csaknem egy évtizeden át Békéscsabán dolgozott). Nem marad rutinos csatár nélkül az Előre FC. A csabai csapattal edz ugyanis a Dunaferrben és a Honvédban is megfordult 31 esztendős szerb támadó, Jovan Drobnjak, akivel a héten minden valószínűség szerint megegyeznek a csabai klub vezetői. A játékos érkezése nem volt zökkenőmentes: Szarvas közelében karambolozott, szerencsére azonban megúszta nagyobb baj nélkül az ütközést.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
1 órája

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik