Volt egyszer egy Dunaferr&Persze ma is van Dunaújváros, ám a Dunaferr mégiscsak Dunaferr. Egervári Sándor, Tököli Attila, Lengyel Ferenc, Éger László, Bagoly Gábor, Molnár Zoltán, Rósáék nagyobb fia, Henrik, Kiss György és a többiek&
Az 1999-2000-es szezon bajnoka, megannyi, nemzetközi szinten is elismerést érdemlő siker gazdája. Jó barátok, jó sportolók…Jellemző erre a társaságra, hogy hiába esett szét két éve az együttes, amikor csak tehetik, azóta is öszszejárnak. Így volt ez szombaton is, amikor a klub korábbi remek kapusát, majd kapusedzőjét ünnepelték: a magyar futball egyik legszimpatikusabb alakjának, Bita Lászlónak a legénybúcsújára voltak ugyanis hivatalosak a hajdani társak. Az összejövetelről nem sok információ szivárgott ki, csupán annyi, hogy a hangulat már-már a 2000-es aranyfiesztát idézte, no meg az, hogy a labdát és a gyengébbik nem képviselőit (illetve: most már csak képviselőjét!) szívesen magához ölelő vőlegény - bizonyos K. T.-tól - egy benzinkutat kapott ajándékba… A sokak által már nagyon várt esküvő időpontja egyébként még nem publikus - bár ismerve az exújvárosiakat, talán nem véletlenül. Egy decemberi napot viszont már most megjelöltek határidőnaplójukban Lengyel Ferencék: karácsony előtt még biztosan összejön a Dunaferr. Hiába no, Újváros, régi barátok…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







