Csontváz a szekrényből

Nagy a felzúdulás, megint kiesett egy csontváz a szekrényből. Rohadt egy bútordarab ez. Tizenöt évvel azután, hogy elkezdtek kotorászni benne, még mindig találnak ezt-azt.Meglehet, érdemes lenne bekukkantani Kárpát-medencei életünk más berendezési tárgyaiba is, mondjuk a Fradi-kredencbe, s megfejteni a titkot, miért éppen most került elő Novák Dezső tipikusan kelet-európai története, melynek ürügyén hatalmas adag sarak repkednek a magyar változat munkatársai között, s vágódnak hol az egyik, hol a másik parton állók orcájába. Véletlen, avagy hatalmi acsarkodás - összességében egyébként egyre megy.A lényeg nem a dobálás intenzitásán s még csak nem is az odavágott sár mennyiségén van. Nem Novák megvédésén vagy megátkozásán. Tulajdonképpen azon sem, hogy az ügyet kirobbantó, disszidált játékostársat olyasvalaki szapulja, aki anno a kommunista párthoz csomózta élete ladikját, s így haladt meglehetősen boldogan, miközben a másik épp azért lépett le, mert az a párt olyan sivárrá és kilátástalanná tette az életet mifelénk, amilyenné (azon sem lepődünk meg, hogy a disszidenst még az is ostorozza, aki később maga is lelécelt - mifelénk ez már csak így megy).Az egészben a legszörnyűbb a dátum. Hogy 2004-ben ez még mindig ekkorát szól. Hogy még van csontváz. Hogy még mindig energiát vesz el az igazán hasznos dolgoktól a sárdobálás, majd az azt követő mosakodás.A maszatolás miatt van ez, ami rendszerváltozás néven fut. Nálunk nem lőtték agyon a prémbundájában hörgő diktátort. Nem oszlatták fel a kommunista pártot. Nem tiltották be a párt lapját. Helyes. Ne lőjenek le, ne oszlassanak fel, ne tiltsanak be senkit és semmit, ha már a megelőző negyven évben kizárólag lőttek, oszlattak és tiltottak. Csak hát amit cserébe kaptunk, ugye… Egykori pártkatonát, aki jókor lévén jó helyen mesés vagyont halmozhatott fel az új világban. A régi rendszerben egy igennel vagy nemmel emberi sorsokról döntő funkcionáriust, aki most ugyanúgy a napfényben sütkérezik, mint anno, és még élvezi is - miközben az általa kinyírt semmiféle kárpótlást nem kapva az árnyékos oldalon senyved továbbra is.Vagy, hogy ügy(nök)ünkhöz kanyarodjunk, az aktákat nem égették el, de nem is szögezték ki - szortírozták, magukhoz vették, és amikor kellett, ütőkártyaként kijátszották. Kijátsszák. Ki fogják játszani. Generációknak kell kihalniuk, hogy Nemere története ne keltsen ekkora felháborodást. Hogy gyengüljön a genetikusan örökített gyűlölet. Hogy a múlt gerinchajlító elvtelenségei ne mérgezzék körülöttünk a légkört.Körülöttünk? Ki tudja, hanyas születésűekre köszönt majd az a boldog világ, amelyben a III/III-as kódszám végleg a történelemkönyvek hasábjaira költözik, s nem jelent címlapsztorit és híradós vezető anyagot. Amelyben végre tűzre lehet hányni a sötét szekrény utolsó, elkorhadt darabjait is.