Egervári az edző a Vasasnál

2004.09.21. 12:18
Címkék
Egervári Sándor lett a Vasas NB I-es labdarúgócsapatának új vezetőedzője. Elődjével, Tamási Zsolttal az együttes eredménytelensége miatt tegnap közös megegyezéssel bontott szerződést a klub.Egervárival a 2005-2006-os bajnoki idény végéig szerződött az angyalföldi egyesület. A szakember az NSO-nak így nyilatkozott:"Nehéz sorozat előtt áll a csapat, hiszen szerdán a Tatabányán vívunk Magyar Kupa-meccset, majd a Ferencváros és a Debrecen következik a bajnokságban. Utóbbi két mérkőzésen nem mi vagyunk az esélyesek a két, aranyéremre is pályázó gárda ellen, ezért már két ponttal is elégedettek lehetnénk. Ha azonban nem sikerül, akkor sem esünk majd pánikba, hiszen hosszú távra vállaltam el a munkát a piros-kékeknél. Bízom azonban abban, hogy a Fradi és a DVSC elleni összecsapásban a játékosaim az önbizalmuk, az önbecsülésük miatt, na meg szakmai hiúságból is jó eredményt érnek el. Tatabányán pedig a továbbjutás a célunk, bár ez sem könnyű feladat az NB I/B második helyezettjének otthonában."A Vasast megelőzően az MTK-nál dolgozó szakember azt is elárulta, hogy a következő két hétben elsősorban a mentális felkészítésre helyezi majd a hangsúlyt, s ha vannak is egyéb problémák, hiányosságok, azokkal csak később lesz lehetőségük foglalkozni.(K. Z.)
Legfrissebb hírek

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
8 perce

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
18 perce

Tenisz: amerikai tornagyőzelmek Charlestonban és Houstonban

Tenisz
32 perce

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
2 órája

Bajnoki címből félmilliárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
3 órája
Ezek is érdekelhetik