Koncert a Haladásért

2004.09.19. 20:39
Címkék
A Halor zenekar kezdeményezésére jótékonysági koncertet szerveztek szombaton a nehéz anyagi helyzetben lévő Haladás megsegítéséért.
A színpadot a Rohonci úti pályán állították fel, a jegyárak 750 forintba kerültek, a bevétel pedig a Haladás kasszájába vándorolt - volna. Ha lett volna számottevő bevétel, ám fél hatkor - ekkor már három együttes is fellépett - harmincan voltak a nézőtéren. Amikor este kilenckor meg a Sipőcz band lelkesen pengette a húrokat, mindössze száz ember figyelte a rockegyüttes fellépését. A "tömeg" fele az addigra fellépett zenekarok tagjai voltak… Elgondolkodtató, hogy hol voltak az igazi Haladás-szurkolók. A Lombard-korszak után végre körvonalazódik egy fiatal, lelkes, szombathelyiekből álló gárda, amire a helyiek mindig is vágytak. Itt volt a lehetőség, de példamutatásból megbuktak a Haladás-szurkolók. Úgy gondolták, hogy 750 forintot szombat este máshol is el tudnak költeni, nem ér annyit a csapatuk. Ez a példa is mutatja, labdarúgásunk miért nem jut egyről a kettőre. Erről azonban nem a segíteni akaró nyolc együttes tehet…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik