Az NSO ajánlja:
Írásunk a mérkőzésről
UEFA-kupa 2004-2005
Selejtezők, 1. forduló
UEFA-kupa 2003-2004
Az UEFA-kupa döntői
Adatbank: Bp. Honvéd
A bajnokság végeredménye 2003&
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Az NB I B végeredménye
NB I B 2003&
A jereváni reptérről a győztes kispestieket alig engedték el
Egy nagyon jókedvű csapat szállhatott fel még kedd este Jerevánban a repülőgépre, hogy hosszú órákig tartó begubózás után végre kiegyenesedhessenek a tagok Ferihegyen.
A Honvéd ugyanis magabiztos védekezéssel, és a második félidőben feljavult támadójátékkal 1–0-ra legyőzte a MIKA Asztarakot az UEFA-kupa-selejtezőjének első meccsén, így jó esélye van a továbbjutásra. Bár Dobos Attila a jobb, Vén Gábor pedig a bal oldalon számtalanszor keverte meg az örmény védelmet, sokáig nem sikerült megszerezni a vezetést, ám jött az utolsó utáni perc: ekkor a saját térfelén szerzett labdát a Honvéd, majd Dancs Roland remekül ívelt keresztbe Vadócz Krisztiánhoz, aki maga elé tette mellel a labdát, balra játszott Bojtor Lászlóhoz, az egy perce pályán lévő játékos pazar átadással varázsolta a labdát Csobánki Ádám fejére, és a támadó, megelőzve védőjét, a kapu bal oldalába fejelte azt. Az akció négy résztvevője talán még összesen nincs nyolcvanéves, ráadásul Gálhidi Györgyöt dicséri, hogy mindhárom cserejátékosa, Dancs, Bojtor és Csobánki is alaposan benne volt a gólban.
Egy viseltes trikó a gólszerző kabalája

A kispesti csatár, Kozarek András (fehérben) Jerevánban a kapu elôtt csak kevésszer használhatta a fejét (Fotó: Mirkó István)
Nem hagyhattuk ki a kérdést: vajon hogy került Csobánki Ádámra egy olyan bemelegítő póló, amely bizony finoman fogalmazva is viseltesnek tűnt?
"Valóban, kissé mintha szakadt lenne… – nevetett a támadó. – Tizenegy éve hordom, ez a kabalatrikóm. Nem mindig hozott ugyan szerencsét, de a kedd este után bolond lennék megszabadulni tőle…"
Gálhidi György sem tűnt éppen rosszkedvűnek, mosolyogva fogadta a számtalan gratulációt.
"Kicsit bizonytalannak éreztem az örmény csapatot, talán két helyzetet tudott kialakítani – mondta a vezetőedző. – Elégedett vagyok az eredménnyel, és elégedett lehetek azzal is, hogy a nem bennünket segítő körülmények dacára így futballoztak a srácok. Nagyon szimpatikus embereket ismerhettem meg Örményországban, köszönjük a szíves vendéglátást, de azért szeretnénk otthon is legyőzni a MIKA-t." ---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





