Szégyen

VINCZE ANDRÁS jegyzeteVINCZE ANDRÁS jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.06.15. 22:09
Címkék
Tudják mit: mi, magyar focirajongók megérdemeljük ezt a Tököli-ügyet!Játékvezetőstül, fegyelmi bizottságostúl, klubvezetőstul, edzőstül, játékosostúl, szabályostúl  szőröstűl, bőröstűl.
Ma már csak legenda, hogy hajdanán volt olyan csatára a magyar futballnak, akit – rúghatták, faraghatták, gyötörhették a védők, a mindig zsúfolásig telt lelátóról szidhattak üvöltve a nézők, ítélhettek ellene bármit a játékvezetők – a pályafutása során soha (hangsúlyozandó: soha!) nem kellett kiállítani, mert csak a játékkal törődött, akkor is, ha a pályán a meccsek hevében nyilvánvaló méltánytalanság érte.Bene Ferencnek hívják, és a magyar futball egy, a mainál jóval sikeresebb korszakában rúgta a labdát Újpesten.Ma már csak legenda, hogy néhány éve még volt olyan játékvezetője a magyar futballnak, akinek nem kellett a lefújás után különös jegyzetet készítenie arról, hogy kiállított egy magáról megfeledkezett, és vele trágárul beszélő játékost – mert ennél nagyobb tekintélyt tudott parancsolni a kezdő sípszótól a lefújásig.Puhl Sándornak hívják, és neki megadatott a dicsőség, hogy vb-döntőt vezethessen.Ma már csak legenda, hogy volt olyan futballvezére a magyar futballnak, akinek arra is futotta a tudásából, hogy európaibbá tegye a túlpolitizált sportágat, és irányítása alatt vb-részvevő legyen a válogatott, mi több, Európa legjobb nemzeti tizenegyévé nőjje ki magát, és hogy az utánpótláscsapat ifjúsági Eb-t nyerjen, valamint egy klubcsapat (nevezetesen a Videoton) az UEFA-kupa döntőjéig jusson…Szepesi Györgynek hívják, aki – bár a magyar futball mocsarán végül ő sem tudott átgázolni, de… – tudta mit, miért csinál.És sorolhatnám napestig, hogy mi minden volt szép a magyar futball múltjában, és még távolabb lépve az időben kereshetnék régi hősöket, de minek tegyem…Minek szóljon ilyen írás a rosszul kommunikáló, tehetségtelennek tűnő vezetőknek, a kudarcot kudarcra halmozó döntéshozóknak, a tehetetlen szabálybetartóknak, a magyar futball megtisztulásáról papoló, csak a pénzre ácsingózó klubkorifeusoknak, a trágár szavakkal sértegető focistáknak…A mai magyar labdarúgás ugyanis nem más, mint – a Tököli-ügy.Minden részletében szégyen…
Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 perce

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
47 perce

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
51 perce

Vitorlázás: Vadnai Jonatán harmadik az ILCA 7 világranglistáján

Egyéb egyéni
54 perce

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
1 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
1 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2 órája

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik