Szégyen

Ma már csak legenda, hogy hajdanán volt olyan csatára a magyar futballnak, akit – rúghatták, faraghatták, gyötörhették a védők, a mindig zsúfolásig telt lelátóról szidhattak üvöltve a nézők, ítélhettek ellene bármit a játékvezetők – a pályafutása során soha (hangsúlyozandó: soha!) nem kellett kiállítani, mert csak a játékkal törődött, akkor is, ha a pályán a meccsek hevében nyilvánvaló méltánytalanság érte.Bene Ferencnek hívják, és a magyar futball egy, a mainál jóval sikeresebb korszakában rúgta a labdát Újpesten.Ma már csak legenda, hogy néhány éve még volt olyan játékvezetője a magyar futballnak, akinek nem kellett a lefújás után különös jegyzetet készítenie arról, hogy kiállított egy magáról megfeledkezett, és vele trágárul beszélő játékost – mert ennél nagyobb tekintélyt tudott parancsolni a kezdő sípszótól a lefújásig.Puhl Sándornak hívják, és neki megadatott a dicsőség, hogy vb-döntőt vezethessen.Ma már csak legenda, hogy volt olyan futballvezére a magyar futballnak, akinek arra is futotta a tudásából, hogy európaibbá tegye a túlpolitizált sportágat, és irányítása alatt vb-részvevő legyen a válogatott, mi több, Európa legjobb nemzeti tizenegyévé nőjje ki magát, és hogy az utánpótláscsapat ifjúsági Eb-t nyerjen, valamint egy klubcsapat (nevezetesen a Videoton) az UEFA-kupa döntőjéig jusson…Szepesi Györgynek hívják, aki – bár a magyar futball mocsarán végül ő sem tudott átgázolni, de… – tudta mit, miért csinál.És sorolhatnám napestig, hogy mi minden volt szép a magyar futball múltjában, és még távolabb lépve az időben kereshetnék régi hősöket, de minek tegyem…Minek szóljon ilyen írás a rosszul kommunikáló, tehetségtelennek tűnő vezetőknek, a kudarcot kudarcra halmozó döntéshozóknak, a tehetetlen szabálybetartóknak, a magyar futball megtisztulásáról papoló, csak a pénzre ácsingózó klubkorifeusoknak, a trágár szavakkal sértegető focistáknak…A mai magyar labdarúgás ugyanis nem más, mint – a Tököli-ügy.Minden részletében szégyen…