A Heti sztori című összeállításunkban mindig egy témát boncolgatunk, és a felkért szakértőink különféle nézőpontokból közelítik meg a hét témájának választott eseményt, és markáns, humoros, esetenként csipkelődő avagy nagyon is komoly stílusban minősítik a választott ügyet. Van azonban mindig egy ötödik résztvevő is, mégpedig az a személy, akiről a heti hír szól ő pontosíthat, elsimíthatja a félreértéseket, vagy ha a többiek okot adnak rá, akár meg is védheti magát.A heti sztori: a télen edzőt váltott Újpest a nyolcadik helyről a másodikig tört előre, és csütörtökön akár bajnok is lehet. Pedig a lilák felkészítését a legjobb magyar edzők közé sorolt Mezey György után az a Mészöly Géza vette át, aki korábban az élvonalban még nem bizonyíthatott.
Mostanában igen sokszor visszaköszönô újpesti kép: éppen gólt ünnepelnek a lilák, akik új edzôjükkel a középmezôny végérôl feljöttek a második helyre – és a bajnokságnak még nincs vége… (Fotó: M. Németh Péter)
Mostanában igen sokszor visszaköszönô újpesti kép: éppen gólt ünnepelnek a lilák, akik új edzôjükkel a középmezôny végérôl feljöttek a második helyre – és a bajnokságnak még nincs vége… (Fotó: M. Németh Péter)
Mostanában igen sokszor visszaköszönô újpesti kép: éppen gólt ünnepelnek a lilák, akik új edzôjükkel a középmezôny végérôl feljöttek a második helyre – és a bajnokságnak még nincs vége… (Fotó: M. Németh Péter)
Mostanában igen sokszor visszaköszönô újpesti kép: éppen gólt ünnepelnek a lilák, akik új edzôjükkel a középmezôny végérôl feljöttek a második helyre – és a bajnokságnak még nincs vége… (Fotó: M. Németh Péter)
Hajdú B. István
"Az Újpest sokat köszönhet a kényszernek, hiszen ha nem kell eladni Kovács Zoltánt vagy Tokody Tibort, akkor Rajczi Péter most nem rúghatott volna győztes gólt… – vágott a közepébe a népszerű riporter. – Egyébként csak nézzük meg a keretet: nincs légiós az együttesben. Nem olyan régen még négy alakulat harcolt az aranyért: a Siófok keltette leginkább csapat benyomását, a Debrecennek van a legjobb játékoskerete, a Fradiban van a legtöbb, meccseket eldönteni képes focista, ugyanakkor a legszebben kétségtelenül az Újpest focizott." Azt firtatjuk Hajdú B. Istvánnál, hogy milyen furcsa az élet – aki csak a nyolcadik helyig jutott egy csapattal, az is aranyérmet kaphat. "Azt túlzás lenne állítani, hogy a bajnokcsapat edzője Mészöly Géza és Mezey György lenne, de azért ne felejtsük, a játékosok egy részét Mezey igazolta le. Tehát van némi szerepe neki is a sikerben – persze, ugyanez lenne a véleményem, ha a lilák most Mészöllyel kiestek volna." Kiesni azonban most legfeljebb a Megyeri úti stadion erkélyéről lehet, ha valaki túlzásba viszi az ünneplést – bizony, ha netán bajnok lesz az Újpest, a késői kezdés miatt már igen fáradt szurkolók előtt kell megünnepelni az aranyat. "A Fradi nem adja meg magát a Debrecennek, úgyhogy minden lehet – esélylatolgatott Hajdú B. István. – Kicsit mondjuk szerencsétlen a fél tízes kezdés, mert a meccsek után már nem járnak a buszok és a villamosok. Javaslom a BKV-nak, küldjön ki rengeteg ellenőrt az éjszakai járatokra, ott most biztos lehet kaszálni… Amúgy meg még az sem biztos, hogy fél tízkor indulnak a mérkőzések. Gondoljunk csak bele, csütörtök este Leó egy merész fordulattal megpofozza Katkát, és máris csúszik a kezdés…" ---- "Ó, én aztán nagy figyelemmel kísérem az Újpestet, hiszen a gyúrónk, Lukács Béla tizenöt évig ott dolgozott, és az ősszel cikiztem is rendesen… – mosolygott a pécsi kosarashölgyek trénere. – Nagyon szimpatikus csapat lett mára az Újpest, holott korábban nem kedveltem, de amit mostanában véghezvisznek a játékosok, az előtt le a kalappal." Persze, nemcsak a focistákat, hanem az edzőket is lehet dicsérni – vagy csak a jelenlegi mester, Mészöly Géza érdeme lenne a szenzációs szereplés? "Ha egy kiváló edző vagy kiváló játékos nem szeretne továbbra is az adott együttessel dolgozni, akkor azt nyugodt szívvel el kell engedni, mert jobb lesz a morál. Persze, az egy nagy pofon az edzőképzésnek, hogy éppen Mezey Györgynek nem sikerült helytállnia. Mondjuk én ezt az egész licencügyet nem is értem. A profisportban a tulajdonosnak kellene eldönteni, hogy ki legyen az edző: valakit azért szeretnek, mert jó a humora, mást azért, mert mindig a vezetőkkel iszik, a harmadikat azért, mert elcsábítja a titkárnőt – mindezt csak a tulajdonos joga elbírálni, hiszen ő adja a pénzt. Mert licenc nélkül még lehet futball, pénz nélkül viszont biztosan nem lesz…" Rátgéber László szerint azért szó sincs azért arról, hogy Mezey Györgyöt oly nagyon ostorozni kellene: "Most sokan szurkolnak az Újpestnek, de ennek nagy része Mezey Györgyön nevet, hogy neki nem sikerült. Pedig ő legalább kimondta, hogy abból a keretből nem tud egy sikeres csapatot összehozni, és felállt – ezzel jót tett saját magával és jót tett az Újpesttel is. Én megértem őt: mert hiába vagyok én is tapasztalt edző, van olyan eset, amikor csak egy fiatal, a játékosokkal bratyizós szakember képes felrázni egy csapatot." ---- "Mindkét újpesti edzőnek tulajdonítanám ezt a jó szereplést, hiszen Mezey György rakta le az alapokat, Mészöly Géza pedig egy kiváló mentalitású csapatot hozott össze Véber Györgygyel" – foglalta össze a lényeget a korábbi Fradi-mester. Nyilasi Tibor megsüvegeli a lilák futballistáit, elvégre a 8. helyről sikerült aranyközelbe jutniuk, ráadásul leginkább saját nevelésű, fiatal játékosokkal: "Engem az 1992-es Ferencvárosra emlékeztet ez az Újpest, amely szintén igazi csapat volt, és ez a nagyszerű egység meg is hozta számára a sikert." Nyilasi Tibor szerint teljesen természetes, hogy Mezey György is érmet (akár aranyérmet) kap, elvégre sokat dolgozott az Újpestért – még ha nem is sikerült látványos eredményeket elérnie. Hogy végül hova futhatnak be a megyeriek, arra azonban a szakember sem tudott választ adni – a jelenlegi állás alapján persze ez csöppet sem meglepő… "Leginkább a Fradin múlik, hogy ki lesz a bajnok. Talán tanultunk a múltból, és most aligha lesz botrány, az viszont igen szomorú, hogy szerintem jó esetben is csak öt-hatezer ember megy majd ki a Ferencváros meccsére. Ez a késői időpont átka, de el kell fogadni, hogy most nem a futball diktál. De én már nagyon várom azt az időt, amikor végre a labdarúgás dirigálhat." ---- "Mezey György nagyon jó munkát végzett Újpesten" – kezdte az ötszörös világválogatott, mire mi gyorsan rákérdeztünk, nem Mészöly Gézát akart-e mondani: "Szó nincs róla, valóban csak dicsérhetem Mezey Györgyöt, aki kiváló edzéseket tartott. De ugyanígy csak jókat mondhatok Mészöly Gézáról, illetve Véber Györgyről is, hiszen elérték, hogy játékosaik felszabadultan, ügyesen futballozzanak, ráadásul sikerült maguk mellé állítaniuk a közönséget is." Világos – Mészölyékkel sorra nyeri a meccseket az Újpest, természetes, hogy szeretik a szurkolók, ám Mezey György megítélése már korántsem volt ilyen egyértelmű, hiszen vele igencsak bukdácsoltak a lilák. Fel is vetjük Détári Lajosnak, hogy miképpen végezhet valaki jó munkát, ha sokra taksált csapata csak a nyolcadik helyen áll. "Továbbra is tartom, kiváló foglalkozásokat tud tartani Mezey György, de ez még nem jelenti azt, hogy valaki jó edző lenne. Nem, hiszen legalább ilyen fontos az is, hogy értsen a játékosok nyelvén. Tessék megnézni Vébert és Mészölyt, ők nyugodtan viccelődhetnek a focistákkal és fordítva, ám mindez Mezey György esetében már aligha történhetne meg. A legjobb edzőnek tartottam 1984 és 1986 között Mezeyt, ám ma már szerintem a fiatalokat kell előtérbe helyezni." Vagyis az egykori szövetségi kapitánynak, az edzőképzés atyjának már nem lenne helye a kispadon? – ütközünk meg. "Szerintem már nincs, sokkal hasznosabb munkát tud végezni, ha nem a játékosokat, hanem az edzőket tanítja. De azért arra sem ártana vigyázni, hogy kik kaphatják meg ezt a pro-licencet. Sokszor előfordult már, hogy nagyemberek, netán szövetségi kapitányok hívták fel a klubvezetőt: te, inkább ezt meg ezt szerződtessétek, mert ő a barátom…" ---- Mezey György február 17-én bejelentette lemondását, és a következőket nyilatkozta. "Megértem a vezetőket, hiszen a klub életben maradásáért küzdenek, kell a játékosok eladásából származó bevétel, de ennek már nincs köze a szakmához, ezt a feladatot már nem tudom megoldani, nem látom a kiutat, ezért jeleztem nekik, hogy nem tudom folytatni a munkát." Az Újpestből ekkor a következő játékosok távoztak: Urbán Flórián, Szanyó Károly, Tokody Tibor, Kovács Zoltán, Rósa Henrik, Róth Ferenc, ugyanakkor csak Tóth Norbert érkezett. A téli szünetben az Újpest 16 meccsen szerzett 20 pontjával a nyolcadik helyen állt – a tavaszi 15 találkozón a lilák már 35 pontot gyűjtöttek, feljöttek a második helyre. Igaz, Mészöly Gézával. "Nehéz a Mezey-féle stílusnál jobb edzést vezényelni – mondta Mészöly Géza. – Szerencsénk volt, hogy egy hónapos felkészülési időt kaptunk a halasztások miatt, így azért összerázódott a társaság. Ugyanakkor Véber Gyurival igyekeztünk jó pedagógusok lenni, hiszen egy-egy kedves szó nagyon sokat számít. Ez a közvetlen kapcsolat pedig felszabadulttá tette a játékosokat, és a sikerek a szurkolókat is mellénk állították." A titok tehát a jó szó, a hátbaveregetés. Kétségtelen, Mezey György nem ilyen típus volt, ezért kérdezzük is Mészöly Gézától, de őszintén ám, hogy mennyi szerepe van még Mezeynek az Újpest tavaszi menetelésében. "Mindenféleképpen van hozzá köze, de azért az elmúlt hónapokban már én voltam az Újpest edzője, így talán nem nagyképűség magamnak is komoly szerepet tulajdonítani." Hm, jól átgondolva, ez tényleg nem nagyképűség…