Kiütötte a Videoton a Győrt

KECSKÉS ISTVÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOSKECSKÉS ISTVÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.05.12. 22:37
Címkék
"Ez, kérem szépen, egy igazi alsóházi mérkőzés lesz"  mondta a mérkőzésre igyekvő egyik fehérvári szurkoló a kezdés előtt egy órával. Akkor még csak reménykedni tudtunk abban, hogy a második hatos élmezőnyébe törekvő csapatok izgalmas, fordulatos mérkőzést játszanak majd.


Az NSO ajánlja:

FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!



Bajnoki adatbank
Fordulóról fordulóra
A bajnokság végeredménye
Góllövőlista
Bajnoki múlt


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

A kezdés után úgy tűnt, hogy a néhány száz szurkoló valóban érdekes találkozót láthat, hiszen már az 5. percben megszerezte a vezetést a Videoton Marian Savu révén. Ezután aztán volt idejük beszélgetni a drukkereknek arról, hogy a fehérváriak kosárlabdacsapata, az Albacomp éppen hogyan áll Pakson a bajnoki elődöntőben – a nézőtéren helyet foglalókat ez olykor sokkal jobban izgatta, mint az előttük zajló találkozó –, míg a jólértesültek azt fejtegették, vajon a fehérvári légiósok közül maradhatnak a következő bajnokságra is. Nos, úgy hírlik, a piros-kék együttes vezetése Csank János vezetőedzővel egyeztetve úgy döntött, hogy a kapus Daniel Tudor mellett Gabriel Vochin kap majd újabb bizonyítási lehetőséget, de a szerdai kezdőcsapatból Tomas Medvednek, Alekszandar Panticsnak és Marian Savunak ajtót mutatnak, helyettük több lehetőséget kapnak a fiatalok.
Mindebből az következik, hogy a pályán nem sok minden történt (és akkor még finoman is fogalmaztunk). Aztán Reszeli Soós István, a győriek szakmai igazgatója gondolt egy nagyot, és 33 percnyi játék után lecserélte az első élvonalbeli mérkőzését játszó Varga Gábort. A helyére beállított Németh Norbertnek mindössze két perc kellett ahhoz, hogy gólt szerezzen, vagyis egyenlítsen a Győr. Ettől aztán felpaprikázódtak az első találatuktól elkényelmesedő székesfehérváriak, és ismét elkezdtek futballozni. Ennek meg is lett az eredménye: Szabó Tibor ismét a házigazdákat juttatta vezetéshez. Ekkor sajnálhattuk igazán, hogy már csak kevés van hátra az első félidőből, hiszen a győriek is felpörögtek. A lefújás után Tereánszki-Tóth Péter hozta a frászt a hazaiakra, elsősorban Tudorra, amikor néhány lépésről, érthetetlenül saját kapuja irányába fejelte a labdát… Vagyis az első félidő eleje és vége igencsak eseménydús volt, csak azt a közbülső periódust lesz nehéz elfelejteni, pedig ha valami, akkor ez igazán felejthető volt.

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!
Igazán bosszantó esemény történt a második félidőben. A Sóstói-stadionban csapatostul megjelentek a szúnyogok…. Megintcsak ráértünk ezzel foglalkozni, mert az első félidő hajrájának lendülete hamar alábbhagyott. Közben átvette a kezdeményezést a Győr, ám nem tudtak újabb gólt szerezni a vendég zöld-fehérek, mert egy-egy átadási hiba vagy egy-egy jó ütemben belépő fehérvári védő megakadályozta az eredményes befejezést. Aztán hirtelen újabb gólt szerzett a piros-kékek támadója, Marian Savu, és ekkor már gyanítható volt, hogy eldőlt a mérkőzés. Kétgólos különbségnél a kapujából rosszul kimozduló Daniel Tudor a 16-oson kívüli kezezéséért piros lapot kapott, ez újabb reményt adott a győrieknek, akik az emberelőnyben persze nagyobb sebességgel futballoztak. Az egyenlítéshez azonban ez is kevés volt. Sőt, az emberhátrányban futballozó Videoton Hercegfalvi Zoltán révén újabb gólt szerzett, fölényessé téve ezzel sikerét, így továbbra sem teljesít túl jól a Rába-parti gárda. Fehérvárott viszont örülhetnek az értékes győzelemnek, amely megszilárdította a Videoton helyét az alsóház első felében. ---- 5. perc: Tóth Balázs 40 méteres átadását követően Savu 14 méterről, Stark mellől, jobbal, a kifutó Sebők fölött emelte a labdát az üres kapuba.
1–0
21. perc: Magasföldi, Tóth Balázs, Magasföldi volt a labda útja, utóbbi 17 méterről, ballal lőtt, de Sebők vetődve, jó érzékkel csípte el a labdát.
31. perc: Szabó Tibor kitűnő csel után játszotta magát tisztára, majd 30 méterről, ballal lőtt, a bal oldalra tartó labdát azonban Sebők szögletre ütötte.
35. perc: Varga Zoltán indította a jobb oldalon a szabadon felfutó Némethet. A fehérvári védők későn eszméltek, és a két perce becserélt labdarúgó 14 méterről, jobb lábbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
1–1
40. perc: Tóth Balázs átadása után Szabó Tibor egy ügyes csellel becsapta Böjtét, majd az alapvonal közeléből, öt méterről, éles szögből, jobbal lőtte a labdát a rövid sarokba.
2–1
57. perc: Regedei szabadon vezethette fel a labdát, majd 25 méterről váratlanul kapura lőtt, Tudor csak
üggyel-bajjal hárított.
61. perc: Magasföldi jobb oldali szögletét követően Savu hat méterről, alig lőtte a bal kapufa mellé a labdát.
62. perc: Szalai remekül indította
Szabó Tibort a bal oldalon, aki a szögletzászló közeléből ballal középre lőtte a labdát, és Savu nyolc méterről fejelte azt a kapu jobb oldalába.
3–1
64. perc: Oross hét méterről fejelt kapura, de a léc alá tartó labdát Tudor bravúrral ütötte szögletre.
76. perc: Stark lövésére Nicsenko rajtolt, Tudor is kijött kapujából, de csak a 16-oson kívül érte el azt kézzel, és emiatt a bíró kiállította.
85. perc: Magasföldi jobb oldali be-adását követően Hercegfalvi öt méterről fejelte a tehetetlen Sebők felett a léc alá a labdát.
4–1 ---- Rend a lelke mindennek. Figyelni kell a vendégszurkolókra, még akkor is, ha csak nyolcan vannak. Ekkora tömeghez megfelelő mennyiségű biztonsági erőt kell mozgósítani. Vélhetően a nyolc vendégre jutó tizenkét biztonsági őr meg tudott volna fékezni mindenféle rendbontást. Szerencsére nem kellett munkába avatkozniuk.

A fehérvári eredményjelző táblán rendszeresen megjelenik a párhuzamosan zajló összes mérkőzés eredménye. Két apró szépséghiba a tájékoztatásban az, hogy a ZTE–Pécs találkozóból a "Z" lemaradt, így elsőre sakkozni kellett, hogy rájöjjünk, mit is rejt a hiányos felirat. A másik apró baki, hogy az újpesti futballcsapatot már évek óta Újpest FC-nek, és nem pedig UTE-nak hívják…


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

---- Még kaphatók jegyek, mégsem árt igyekeznie annak, aki a helyszínen szeretné végigszurkolni a Győri ETO és a Bayern München gálameccsét. Az idén a 100. születésnapjukat ünneplő győriek május 18-án fogadják a négyszeres BEK, illetve BL-győztes bajorokat. A 18 órakor kezdődő összecsapásra az előzetes ígéretek szerint a Bayern a legjobb csapatával érkezik, így aztán csöppet sem meglepő, hogy a statikai vizsgálatok után 21 ezer férőhelyesre hitelesített ETO-arénába már csak 6400 jegy vár gazdára – 14 600 belépő ugyanis elővételben elkelt. A 3000, 6000 és 9000 forintba kerülő tikettekhez Győrött, a stadion pénztárainál, valamint a fővárosban a Quaestor Rt. központi irodájában (V., Báthori utca 4.) is hozzá lehet jutni – a hét végén is. Érdemes tudni, a bérlettulajdonosok egy jegy árából 50 százalékos kedvezményt kapnak, míg a háromévesnél fiatalabbak ingyen juthatnak be a lelátóra. Bővebb információk a Győri ETO-nál (telefon: 96-529-005 vagy 96-529-006), a Quaestor Rt.-nél (telefon: 1-302-50-10 vagy 96-324-324), illetve az info@eto.hu e-mail címen kérhetők.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik