Most tessék a tükörbe nézni!

VINCZE ANDRÁS jegyzeteVINCZE ANDRÁS jegyzete
2004.05.05. 21:20
Címkék
No, igen, a brazilok ellen akkor is megtelt volna a Puskás Ferenc-stadion, ha történetesen minősíthetetlen szervezőmunka előzi meg a nagy eseményt, ugyanakkor az is igaz, hogy Lothar Matthäus hírneve, agilitása, továbbá a köré szerveződött menedzsment hozzáértése nélkül a világbajnokok el sem jöttek volna hozzánk.
Arról pedig e helyütt ne is beszéljünk, hogy a futballbizniszben való ravasz jártasság nélkül aligha lehetett volna jókora haszonnal zárni a brazilok fellépti díja miatt 300 millió forintot felemésztő focivarázslat budapesti bemutatóját. Azonban van itt más…Éppenséggel ez a bánatosra sikeredett, totális érdektelenség övezte Magyar Kupa-döntő. Ezen esemény kapcsán óhatatlanul is tükröt állít az ember a rendezvényt szervező MLSZ elé, merthogy a magyar futball egyik legrangosabb eseményét sikerült tökéletesen – no, most csak csínján a jelzővel… – alulszerveznie. A hazai kupafinálé a világon mindenütt figyelmet érdemlő esemény, és legalább majdnem akkora lehetőség a társasági élet felélénkítésére, mint éppenséggel az, amikor a brazil futballisták szambáznak a gyepen. Emígyen jobb helyeken államfők nyújtják át a serleget, kevésbé jó helyeken őrület tombol a lelátókon, és pompázatos hangulatban gratulál a futballszövetség elnöke a győztes csapat tagjainak. Ehhez némiképp idealisztikus módon tegyük hozzá, hogy egy ilyen nagy meccs előtt és annak szünetében felléphetnek népszerű rocksztárok (ha a futball miatt nem is, hát a csápolás, a sikítozás végett csak kimennek plusz néhány ezren); előmeccseket szervezhetnek a nagy esemény apropóján, gyerekek mutathatják meg, mit tudnak a labdával, mi több, a gyerekeknek ingyenes lehet a belépés, az pedig, aki jegyet vált, nyerhet is ezt-azt, mezt, labdát, netán a kupasorozatnak nevet adó szponzor jóvoltából hordó sört, kerti bútort avagy éppenséggel autót…A kupadöntőre van idő felkészülni, elvégre egy évben egyet rendeznek belőle.Az MLSZ-nek nem sikerült, és a nézőszámot (négyezren ültek, álltak a lelátón), illetve a kupadöntős szponzorációt tekintve (két cég táblája forgott bánatosan) a szövetségben a jelek szerint csupán egy illúzió maradt meg a brazil meccs kapcsán: a focirajongók úgyis kifizetik a három-, illetve ötezer forintos jegyet, akkor is, ha Ronaldinho és akkor is, ha Szkukalek Igor kergeti a labdát a szentélyben…Hát, nem fizették ki.És a drukkereknek igazuk volt, hülyének senkit se nézzenek. Más kérdés, hogy azok, akik a nagy spórolás közepette azzal számoltak, hogy a kupafinálét úgyis közvetíti valamelyik televíziós társaság, hoppon maradtak, ugyanis a lehetőségből még a közszolgálati feladatokat ellátó adók sem kértek…S hogy mindebből mi a tanulság?Talán az, hogy az MLSZ-székházban többet kellene beszélgetni Lothar Matthäusszal…
Legfrissebb hírek

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
7 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
11 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
33 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
55 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája