Újra Vasas-Ferencváros

2004.03.18. 20:58
Címkék
A Magyar Kupa elődöntőjében érdekelt együttesek képviselői közül hárman is hasonló óhajt fogalmaztak meg: "Csak a Fradit kerüljük el." Nem nehéz kitalálni, hogy a kivétel Haáz Ferenc, az FTC technikai vezetője volt&
Az MLSZ székházában lezajlott, rekordgyorsaságú sorsolásán aztán kiderült, a ZTE és a Honvéd vezetői lehetnek boldogok, hiszen miután Lothar Matthäus kiemelte az FTC feliratú papírdarabot az egyik piros gömbből, Haáz Ferenc kezében a Vasast jelző cetli nyílt ki. Pintér Attila leszállt a csapatbuszról

"Mintha megéreztem volna a sorsolás eredményét, hiszen szerdán, a Bodajk elleni kupameccsünket követően nem a csapatbusszal jöttem haza, hanem a Fáy utca felé vettem az irányt, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy megtekintsem egyik leendő ellenfelünk mérkőzését – mondta a Ferencváros edzője, Pintér Attila. – Láttam a Vasast, s elmondhatom, annak ellenére, hogy most a másodosztályban szerepel, játékoskeretét és erejét ismerve az első osztályban is megállná a helyét. Eszünkbe sem jut lebecsülni az angyalföldieket, hiszen nem felejtjük el, hogy korábban a tavalyi kupadöntőst, azt a Debrecent búcsúztatták, amely egyedüli magyar együttesként maradt állva a nemzetközi kupaporondon a tavasszal, s a Bruges ellen is csak szoros csata után esett ki. Ezenkívül szerdán újabb élvonalbeli együttes skalpját gyűjtötték be. Tiszteljük a Vasast, de természetesen a döntőbe jutás a célunk, és bízom benne, hogy telt ház előtt, rengeteg Fradi-szurkoló biztatása mellett sikerül ezt kivívni."
Tamási Zsolt angyalföldi vezetőedző nem volt boldogtalan, és a soron következő ellenfélről így nyilatkozott: "A legjobb négy között teljesen mindegy volt, hogy kit kapunk, hiszen könnyű ellenfél itt már nincsen. Örülök, hogy hazai pályán fogadhatjuk majd a Ferencvárost, s célunk természetesen a döntőbe jutás. Azt hiszem, nem kell magyarázni: a Fradi ellen, főleg a kupaelődöntőben, nincs szükség extra motivációra, a játékosaim átérzik az összecsapás fontosságát. A korábbi fordulókban két élvonalbeli gárdán, a Debrecenen és a Sopronon, már túljutottunk, most jöhet az FTC, elvégre három a magyar igazság…"

Magyar Kupa

Szavazás

Ki nyeri a Magyar Kupát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik