Debrecen: Belgiumban a védő

Vágólapra másolva!
2003.06.23. 20:53
Címkék
Ha hétfő, akkor erdei futás  Debrecenben ez a bevált módszer, és nem volt ez másképpen a DVSC első nyári edzésén sem. A reggeli megbeszélés után a játékosok rótták a kilométereket, majd erősítő gyakorlatokat végeztek. Néhányan  többek között a válogatottakban szerepelt labdarúgók  igazoltan hiányoztak, ők még pihenhetnek egy hetet.
A román Sabin Iliét keddre várják vissza Debrecenbe, ám kérdéses, hogy a DVSC-ben marad, miután több klubtól érdeklődnek iránta. Bernáth Csaba – aki ma a ligában az Alekszandar Jovics-féle pofozkodós fegyelmi ügyben kárvallotként lesz érintett – viszont már biztos, hogy elhagyja nevelőegyesületét. Mivel hosszú tárgyalások után sem tudott megállapodni szerződésének meghosszabbításáról, a hátvédért bejelentkezett a belga első osztályú, a legutóbbi kiírásban a 12. helyen végzett Royal Antwerp, amely a Manchester United fiók csapata."A debreceniek igen korrekt ajánlatot tettek elém, de kivártam, mert szerettem volna külföldön folytatni a pályafutásomat – árulta el Bernáth Csaba. – Az antwerpeniek elnöke személyesen hívott fel telefonon, miután megtekintette a hozzá eljuttatott videokazetta felvételét. Invitálására a hét végén Belgiumba repültem, ahol azonnal kétéves szerződéssel kínáltak meg. Azt hiszem, egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni.”Nemcsak távozott, hétfőn érkezett is egy játékos a Lokihoz: Madar Csaba igent mondott a Debrecennek, ám egyelőre csak szóban kötelezte el magát – kedden az aláírásra is sor kerülhet. "Megegyeztem a vezetőkkel, visszatérek egykori csapatomhoz – mondta a legutóbbi hat szezont a Hungária körúton töltő középpályás. – A szerződésem három évre szól majd. Más klubtól is volt ajánlatom, és azért választottam mégis a Lokit, mert ismerem a várost, a szurkolókat, a klub gazdaságilag stabil, és a szakmai célok is komolyak. Szóval úgy megyek vissza Debrecenbe, hogy tudom, mit várnak tőlem, és a saját céljaimat is tisztán látom. Hogy mik ezek? Az MTK-val bajnok és kupagyőztes is voltam már, azzal a csapattal viszont, ahol élvonalbeli futballista lettem, még egyik címet sem sikerült begyűjtenem…”
Legfrissebb hírek

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
13 perce

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
44 perce

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
1 órája

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
6 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
7 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik