Szemben a szélmalommal

De ha eltökélt ligaigazgató lennék, azért sem adnám fel, és ötödször is elolvasva a Don Quijotét, folytatnám a harcot a végsőkig. Nyitva tartanám a szemem és a fülem, ha a helyzet úgy hozná, lehallgatnék, lelepleznék, lebuktatnék. Azzal persze tisztában lennék, hogy ezért viszonylag kevesen szeretnek majd, de azzal nyugtatnám magam, nekem nincs szükségem művészi népszerűségre. Ha én őszinte ligaigazgató lennék, kicsit szégyellném magam elődeim munkája miatt, mert bizony eszembe jutna ott, a hivatali karosszékben hintázva az Aranyos-ügy, a Korsós-ügy, a Szélesi-ügy és a többi… Az utóbbi évekből ezek maradtak az emberek emlékezetében, nem pedig a gólok, a meccsek, a sikerek. Most pedig tessék, itt van ez a bundabotrány (a le nem zárt, avagy lezárhatatlan tippmixüggyel együtt), és nekem igazságosan kellene döntenem. Nekem és nem másnak, holott egyre kevesebb a hiteles ember a magyar futballban – lámpással, iránytűvel, túrabakancsban induljon neki, aki ilyet keres, annyian sározódtak be az elmúlt években. És így a rend mifelénk eltűnt a játék szépségével és örömével együtt. Egyszer volt – most nincs. Pedig megint helyzet van, és sajnos nem a svéd válogatott kapuja előtt. Itt van nekünk a zűrzavar, amely állandósulni látszik, mint egy lebontás előtt álló fatelepen. Ha én ligaigazgató lennék, tudnám, hogy nincs igazi megoldás. Ha bebizonyítanám a bundát, ha az asztalra tenném Hamar István beismerő vallomását, a sejtelmes, rekedt hangon elhangzott megvesztegetés magnókazettáját, akkor is azt mondanák sokan, hiteltelen az egész. És ezzel, a közvélemény, a futballtársadalom bizalmatlanságával már nem tudnék mit kezdeni, nem tudnám semmissé tenni az elmúlt évek zavaros históriáit, sikertelen átszervezéseit, hangulattalan meccseit és a sportág tönkremenetelét. Ha én ligaigazgató lennék, mindezek ellenére csak azért is megpróbálnék következetes maradni.Következetes, legalább a bundaügyben. Főleg ha azt mondtam: a titkos ász úgyis az én kezemben van…