Taktikai értekezlet hajnalban

Kun ZoltánKun Zoltán
2003.05.07. 22:05
Címkék
Nem volt éppen boldog Szentes Lázár a kupadöntő után, a Debrecen mestere a sajtótájékoztatón szépen kifakadt a mérkőzés körülményei miatt, ráadásul a kupadöntőt közvetítő Sport1 televíziónak is kissé feldúltan nyilatkozott.
Azóta persze eltelt egy nap, így a két év alatt két kupaezüstöt szerzett szakvezetőnek volt ideje átgondolni és értékelni a debreceniek számára szerencsésen kezdődő, ám szomorú véget ért mérkőzést.– Megnyugodott már? Merthogy szerdán este elég paprikás hangulatban volt.– Kikaptunk, így ez talán érthető – válaszolta Szentes Lázár.– Viszont úgy tűnt, nem csak a vereség zavarta.– Most utólag már az zavar, hogy miért hagytam magam kiakasztani… Valóban, még egy hétfői sajtótájékoztatón arról beszéltem, hogy sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő a számunkra, és ebből kerekedett ki egy elég hosszú ügy. Erre tegnap is rákérdeztek, és nem biztos, hogy úgy kellett volna felelnem, ahogy tettem. Na, ezért voltam mérges, de elsősorban magamra.– A Puskás-stadion valóban megkérdőjelezhető választás volt, ám ha jól láttam, a Fradi játékosait is sütötte a nap. Ráadásul tavaly hasonló időpontban kezdődött Győrben a kupadöntő, ami ellen akkor nem volt kifogása. – Most azért sokkal melegebb volt. Tudom, a Bajnokok Ligája miatt kezdődött korán a meccs, de magyar edző vagyok, kollégáimmal a magyar futballban dolgozunk, magyar játékosokat edzünk, hadd legyen már nekünk elsőbbségünk. No, de kérem, ne foglalkozzunk ezzel a témával, legyen elég a végére annyi, hogy nem ezért kaptunk ki.– Ebben alighanem mindenki egyetért. De akkor miért?– A támadójátékunk nem volt elég hatékony.– Miért, lehet egy csatárral hatékony támadójátékot produkálni?– Lehet. Ugyanazt a rendszert játszottuk, amit tíz nappal korábban Újpesten, és akkor három nullára nyertünk. Elég jó érv ez?– Tökéletes. Most viszont mégis elbukott a csapat.– Mert a játékunk meglepően defenzív volt, és nem tudtuk a tervezett elfutásokat végrehajtani.– Dombi Tibor azért mindig képes egy-egy nagy sprintre, ám a második félidő közepén lecserélte. Nem volt vele elégedett?– Dombi Tibor hetek óta sérült, hol játszik, hol nem, féltem, hogy esetleg megint kiújul a sérülése, ráadásul úgy vettem észre, kicsit elfáradt.– Nem akarom végigvenni a játékosokat, de azért hadd kérdezzem meg, ami minden Loki-drukkert érdekel: miért nem kapott lehetőséget Marius Sumudica és Bajzát Péter?– Inkább Böőr Zoltán mellőzését indokolnám, mert már ezért is kaptam eleget. Nos, Böőr el volt tiltva, ez pedig talán nem az én hibám… A csapat összeállításáról pedig annyit, hogy én a pályára küldött játékosokat tartottam a legalkalmasabbnak a kupa megszerzésére. Viszont régi igazság, hogy utólag mindig az a legjobb, aki éppen nem játszik…– Próbálok finoman fogalmazni: szerda este a Debrecenből senki sem játszott…– Kétségtelen, a második félidőben elszállt a csapat. Nem is tudnék senkit kiemelni, akivel elégedett lettem volna. Mint mondtam, a támadójátékunk nem volt megfelelő, ráadásul a védekezésünk sem eléggé zárt. Joggal bosszankodott Éger László, hogy miért nem volt biztosító ember Tököli Attilán. Kellett volna lennie.– Nagyon legorombította a játékosokat? Ha jól tudom, éjjel még volt Debrecenben egy afféle csapatmegbeszélés…– Valóban volt, mert szombaton megint fontos meccs előtt állunk. A leszúrás viszont nem szokásom, így csak kielemeztük a kupadöntőt, próbáltuk megfejteni a kudarc okait.– Akkor ne is gratuláljak a második helyhez? Olyan nagy kudarc lenne a kupaezüst?– Egyértelműen az, mert nyerni akartunk.– A lehetőség megvan arra, hogy induljanak az UEFA-kupában, akkor, ha a Fradi bajnok lesz. Sőt, a bronzéremért is csatában állnak: mit gondol, az Újpest vagy a Debrecen van jobb helyzetben?– Mi háromszor játszunk idegenben, az Újpest háromszor otthon. Szóval, nem könnyű.– Már majdnem mondtam, hogy a lilákkal viszont hazai pályán mérkőznek, amikor eszembe jutott az őszi kettő ötös Loki-vereség…– Akkor hadd emlékeztessem újra a tíz nappal ezelőtti meccsre, amikor három góllal nyertünk Újpesten. Viszont ha belegondolok, hogy a Debrecen a dobogóra hajt, és kupadöntőt játszott, akkor azért csak nincs olyan rossz csapatunk…
Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
10 perce

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
31 perce

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
41 perce

A házigazda Dijonnal játszik az újonc Esztergom a női kézilabda Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
43 perce

BJK-kupa: eső miatt félbeszakadt Tóth Amarissa meccse

Tenisz
58 perce

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 órája

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik