Módosult a 22. forduló programja

2003.03.27. 20:54
Címkék
Csütörtökön ülésezett a Magyar Labdarúgóliga elnöksége, a tanácskozáson a következő döntések születtek: az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva a testület módosított a 22. forduló programján, minek következtében a Kispest-Honvéd–Győri ETO, a Siófok–Zalaegerszegi TE és a Ferencváros–Videoton mérkőzéseket egy napon, egy időben, április 5-én 18 órakor kezdik; a Szakmai Bizottság előterjesztését elfogadva a jövőben minden élvonalbeli, illetve NB I B-s csapat anyagi ösztönzésben részesül akkor, ha a mérkőzésén 21 éven aluli játékost is szerepeltet; és megszavazták, hogy a liga rendes közgyűlésére április 28-án kerüljön sor.Megműtöttek két játékost

Két MTK-játékos is kés alá feküdt csütörtökön egy fővárosi magánklinikán; Győri János és Némethy László is úgynevezett térdfolyadék-tisztító beavatkozáson esett át, így magától értetődően rájuk nem számíthat a pénteki, Székesfehérváron sorra kerülő Videoton elleni edzőmeccsen Egervári Sándor vezetőedző, akinek az A- és az olimpiai válogatottba meghívott futballistákon (Zavadszky Gáboron, illetve Szántai Leventén és Czvitkovics Péteren) kívül el kell tekintenie Welton Silva (combizomhúzódás), Madar Csaba (részleges bokaszalag-szakadás), Komlósi Ádám (talpcsontsérülés), Ferenczi István (részleges combizomszakadás) és Valeriu Andronic (tagja az Eb-selejtezőket játszó moldovai válogatott-keretnek) szerepeltetésétől is.

A Rapid lesz a vendég

Pénteken négy órakor a Matáv Sopron a 30-szoros osztrák bajnok, 14-szeres kupagyőztes, háromszoros Szuperkupa-győztes, 1985-ben és 1996-ban KEK-döntős, sokszoros BEK- és UEFA-kupa résztvevő SK Rapid Wient fogadja a Káposztás utcába. A hazaiaknál hiányzik majd az olimpiai csapattal készülő Fehér Zoltán, az örmény keretbe meghívott Eguja Javrujan, Balaskó Iván pedig megbetegedett. Szóhoz juthat viszont Szabados József, aki családi okok miatt több hetet kihagyott. A jegyek egységesen 500 forintba kerülnek – a bérletek ezúttal nem érvényesek –, és a Kristály-üzletház felőli kapuk lesznek nyitva.
Legfrissebb hírek

Nagy Roland az Aston Martin Academynhez igazol

Egyéb autó-motor
2 perce

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
35 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
1 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik