Fehérvár: a Red Bull Salzburgból érkezett U-válogatott támadó – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 14:30
null
Berki Marcell visszatért Fehérvárra (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I nyári rajtjára készülő Fehérvár FC bejelentette, hogy szerződtette a Red Bull Salzburgtól a 19 esztendős U-válogatott támadót, Berki Marcellt, aki öt éve Fehérvárról igazolt az osztrák klub utánpótlásába.

 

 

Kedden aláírta szerződését klubunkhoz Berki Marcell” – jelentette be honlapján a Fehérvár FC.

A 19 esztendős, korosztályos válogatott labdarúgó 2018-ban a Vidiből igazolt a Red Bull Salzburg utánpótlásába, tavaly februárban pedig bemutatkozott az osztrák másodosztályban, a salzburgiak fiókcsapatának számító Lieferingben. Azóta az osztrák második vonalban 13 meccsen egy-egy gólt és gólpasszt ért el, játszott az ifi BL-ben is a Salzburgban, hat mérkőzésen két gólpassz került a neve mellé, 2022-ben a sorozat döntőjében is pályára lépett a Benfica ellen elveszített mérkőzésen. Idén márciusban pedig az U19-es válogatott elitkörös Eb-selejtezőin is szerepelhetett.

„A legfontosabb számomra most az, hogy minél több játékpercet kapjak, bízom benne, hogy a Vidinél lesz lehetőségem sokat pályán lenni. Nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem, mert a legjobb helyen vagyok a fejlődésem szempontjából és a csapat szempontjából is. Minél több góllal és gólpasszal szeretném segíteni a csapatot, azt gondolom,hogy erre már mentálisan és fizikálisan is készen állok” –- nyilatkozta Berki Marcell a fehervarfc.hu-nak.

„Fiatal, székesfehérvári kötődésű, Vidi-nevelésű játékossal sikerült megerősíteni a támadószekciónkat – mondta az új igazolásról Juhász Roland sportigazgató. – Marci több poszton is bevethető futballista, örülök, hogy sikerült őt Salzburgból hazahoznunk. Ő is és a családja is lát fantáziát abban a projektben, amit felvázoltam nekik, bízom benne, hogy sikerül ezt tartalommal is megtölteni.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Szurdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Marcel Heister (Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik