Sorozatban hatodszor nyert a Blazers, már hetedik a Bulls

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.04.02. 10:44
null
A Portland sorozatban hatodik győzelmét könyvelhette el
Újabb győzelmet jegyzett az észak-amerikai kosárliga (NBA) alapszakaszában a nagy formába lendült Brooklyn, amely ezúttal elképesztő cseresorának köszönhetően, 121 dobott ponttal kerekedett felül az Orlandón. Hasonlóan parádés kispaddal, szintén ihletett dobóformával múlta felül a Minnesotát a Sacramento, a Clippers és a Portland sem hibázott, míg a Chicago szoros mérkőzésen nyomta le az Atlantát, ezzel már a keleti hetedik helyen van.

Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 115–104

A leolvadásokra figyelni kell. A szorosabb első félidő után a harmadik negyedben érvényesítette a papírformát a Clippers, ezt a játékrészt 16 ponttal nyerte meg a társaság és úgy tűnt, hogy el is dőlt az összecsapás – húsz egység feletti előnyből nem illik kikapni az utolsó negyedben. A 800. győzelmét jegyző Doc Rivers csapata azonban megint elkövette azt a hibát, hogy túlságosan megnyugodott és villámgyorsan eltűnt a tekintélyes különbség fele, sőt, nyolc pontra közelített a Lakers – ahogy a Kings ellen, úgy most is vissza kellett vinni a kezdőket a pályára, hogy lehozzák a hajrát. Ezúttal sikerült, a parádézó Blake Griffin (36 pont, 12/15 mezőnyből, 4/7 tripla, 8 pattanó, 5 gólpassz) és a harmadik negyedben domináló Chris Paul (29 pont, 12 gólpassz) vezérletével behúzták a meccset, így az utóbbi kilenc találkozóból a hetedik győzelmüket aratták – Rivers azonban megint a leolvadásokról beszélt a mérkőzés után, ezen mindenképpen javítaniuk kell.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Megvan a 23. is. Ennyi különböző kezdőötöst használt idén Luke Walton a Lakersnél, most Zubac sérülése miatt mozgékonyabb szerkezettel, a Randle-Nance magasember-párossal kezdett – nem is működött rosszul a mérkőzés elején, igaz, nagyon sűrűn forgatta csapatát a tréner. Egyénileg két újoncot, Brandon Ingramet és David Nwabát lehet kiemelni, ők voltak a gárda legjobb dobói és védekezésben is hasznosak voltak, utóbbi kapott is 35 percet – csapatként azonban képtelenek voltak lelassítani a Clipperst hátul, így túl sok esélyük nem volt a bravúrra.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 36/12, Paul 29/3, Redick 19/12
A Lakers legjobb dobói: Nwaba 19, Ingram 18/3, Robinson 16

Chicago Bulls–Atlanta Hawks 106–104

Minden a helyén Chicagóban. Az utóbbi időben mindenki teszi a dolgát és minden jól működik a Bullsnál, ennek köszönhetően újabb riválisukat győzték le és már a keleti hetedik helyen állnak, igaz, holtversenyben a Miamival és az Indianával. Jimmy Butler (33 pont, 11/20 mezőnyből, 5 pattanó, 8 gólpassz) és Rajon Rondo (25 pont, 11/18 mezőnyből, 3/6 tripla, 11 pattanó, 6 gólpassz) remekül vezették a gárdát, mindenki azt és annyit vállalt, amennyit kellett, egyetlen büntetőt sem hibáztak el, 40 százalékkal tripláztak – tényleg minden a helyén volt egy-két megingást leszámítva. A hajrában is azt csinálták, ami a legésszerűbb volt, Butlernek igyekeztek minél nagyobb teret adni, aki ezt köszönte szépen és beszórta csapata utolsó kilenc pontját, amellyel megnyerte a meccset – két másodperccel a vége előtt süllyesztette el a győztes büntetőket, így zsinórban harmadszor győzött a Chicago.

A hajrát elrontotta az Atlanta. Nem játszott rosszul a Hawks sem, Dennis Schröder nagyon élt (29 pont, hét pattanó, hat gólpassz), ezúttal fellépett mellé Hardaway és kaptak olyan váratlan extrákat is, mint például Muscala 3/3 triplája – a harmadik negyedben 38 pontot rámoltak be és megfordították a meccset. Az utolsó öt percet azonban nagyon elrontották, ebben az időszakban 15-4-re kaptak ki, villámgyorsan kaptak három hármast és nem tudtak mit kezdeni Jimmy Butlerrel – az utolsó támadásuknál Schröder eladta a labdát, majd két másodperccel a vége előtt Bazemore faultolta a Bulls vezérét. Ez végül a vereséget jelentette a hatodik helyen álló vendégek számára, akik a hajrában egy zárást, egy kettő-kettőt sem tudtak rendesen végrehajtani, amin elúszott a mérkőzés.

A Bulls legjobb dobói: Butler 33/3, Rondo 25/9, Valentine 13/9
A Hawks legjobb dobói: Schröder 29/3, Hardaway 20/9, Howard 13, Ilyasova 13/3

Brooklyn Nets–Orlando Magic 121–111

Mást jelentett a „kispad" szó. A Netsnél két parádésan beszálló cserejátékost is említhetünk, Trevor Booker 23 pontos szezoncsúcsot és hatalmas energiát hozott a második sorból, de Sean Kilpatrick 15 egysége és lendülete is sokat jelentett – Bookert külön kiemelték társai, életveszélyes fegyver volt ezen az estén. Összességében a Brooklyn cseresora 72-16-ra (!) verte rommá a Magic kispadját, ahonnan egyedül Meeks kosarait lehet megemlíteni, de amikor a cserék voltak fent, szakadéknyi volt a különbség a hazaiak javára – nagyrészt ennek köszönhető a Nets újabb győzelme.

A negyedik negyedben dőlt el. Elsősorban a festékben dominált a hazai alakulat, hiába produkáltak remek számokat a Magic kezdőjátékosai (Payton újabb tripla-duplát hozott, de Gordon, Fournier és Vucsevics is elérte a húsz pontot), védekezésben mintha ott sem lettek volna – Jeremy Linék úgy jutottak el a gyűrűig, ahogy csak akartak. Végül 72-32-re (!), brutális fölénnyel nyert erről a területről a Nets, ami a negyedik negyedben csúcsosodott ki igazán – itt egy 11-0-s rohammal kezdett a gárda a cserékkel a pályán és innentől végig meg is tartotta ezt az előnyt. Az elmúlt egy hónapban 8-10-es mérleget hoztak Brook Lopezék, az utóbbi tíz találkozóból pedig ötöt meg tudtak nyerni.

A Nets legjobb dobói: Lopez 30/6, Booker 23/3, Kilpatrick 15/3
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 27/3, Gordon 22/12, Payton 20/3, Fournier 20/6

Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 117–123

Ihletett nap. Hihetetlen dobóformát fogott ki erre az estére a Sacramento, pedig hét nap alatt ötödször lépett pályára, méghozzá egy back-to-back második felén – éppen ezért volt óriási, amit a kispad produkált. Ty Lawson (21 pont, 11 gólpassz), Langston Galloway (17 pont, 6/7 mezőnyből, 3/4 tripla) és Arron Afflalo (16 pont, 4/5 tripla) is parádézott a második sorból beszállva, a vendégek cseréi kereken negyven pontot vertek a Minnesota padjára és vezérletükkel szezoncsúcsot jelentő 56.4 százalékos mezőnymutatót produkált az együttes – ebben helyet kapott 11/19 tripla is, nagyon messze felülmúlták önmagukat. Ez végül győzelmet is ért, a két középső negyedet uralták és a záró etap első felében is lejátszották a Wolvest, így volt már tizenöt pontos előnyük is, ezen kozmetikáztak a végére a hazaiak.

Védekezés? Az nincs. Volt egy időszak februárban és március elején, amikor 13 meccsből hétszer is 100 pont alatt tartotta ellenfelét a Minnesota, akkor nyert kilenc meccset a gárda és úgy tűnt, hogy reális playoff-esélyei vannak. Azóta ennek már nyoma sincs, az elmúlt nyolc találkozóból négyszer kapott legalább 120 pontot a Thibodeau-legénység és ezúttal is vállalhatatlan dolgokat produkáltak hátul Townsék – elöl hiába jöttek a pontok, ha a „rettegett" sacramentói támadógépezetet nem tudják megállítani, akkor sok jóra nem számíthatnak. Kedd hajnalban a Portlandet fogadják, pótolják a március 6-áról elhalasztott összecsapást.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 32/12, Towns 26/3, Dieng 11/3, Rubio 11, Rush 11/9
A Kings legjobb dobói: Hield 22/12, Lawson 21, Galloway 17/9

Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 130–117

Ötven százalékon a Blazers. Jusuf Nurkic kiesése sem rázta meg a Portlandet, magabiztos, ponterős játékkal, simán hozta a kötelezőt a gárda – ezzel sorozatban hatodik, az utóbbi tíz meccsen a kilencedik győzelmét jegyezte és elérte az 50 százalékos mérleget. Ez utóbbira utoljára december 9-én, 12–12-nél volt példa, azóta nagy utat járt be az együttes, ezen az estén mindenesetre nem volt kérdés, hogy meglesz-e a győzelem: már az első negyedet 37–21-re nyerte Terry Stotts csapata. A Lillard-McCollum párosra nem lehetett ellenszer (60 pont, 14 gólpassz, 9/17 tripla, 17/17 büntető) és bár a Suns becsülettel tapadt, nem hibáztak a hazaiak – most elmennek Minnesotába, majd a Jazzhez, hogy aztán négy hazai meccsel zárják az alapszakaszt.

Tizenegynél a Suns. Zsinórban tizenegyedik vereségét is feljegyezhette a Phoenix, amely az ötödik leghosszabb negatív széria a franchise története során – ezen persze nem nagyon lepődhetünk meg, most is csak Dudley és Price nem volt fiatal és tapasztalatlan a csapatban. Az alapköveknek szánt Booker, Warren és Chriss is hozta a jó számokat egyébként és végül a kiütést sikerült is elkerülniük, de ennél több most nem volt bennük, ez a Portland jelenleg nagyon máshol tart – most fogadják a Houstont, a GSW-t, az OKC-t és a Dallast, majd Sacramentóban zárják a szezont.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 31/12, McCollum 29/15, Turner 18/6
A Suns legjobb dobói: Booker 31, Warren 25/6, Chriss 19/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers
–Los Angeles Lakers 115–104
Chicago Bulls–Atlanta Hawks 106–104
Brooklyn Nets–Orlando Magic 121–111
Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 117–123
Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 130–117

Legfrissebb hírek

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Coby White tartja kiváló formáját, Denverben is győzelemre vezette a Chicagót

Amerikai sportok
2025.03.25. 07:52

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Kevin Durant 42 pontot szórt, a Suns meglepően simán verte a bajnokesélyes Cavalierst

Amerikai sportok
2025.03.22. 09:46

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57
Ezek is érdekelhetik