Női kosárlabda Ek: történelmi mérkőzésre készül a Csata

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.22. 17:39
null
Svéd ellenfelet fogad a Csata (Fotó: Ludovika-FCsM Csata Basketball)
Történelmi mérkőzésre készül a Ludovika-FCSM Csata, amely pénteken fennállása első nemzetközi kupameccsét vívja a női kosárlabda Európa-kupa selejtezőjében – írja az MTI.


A budapesti csapat a párharc első felvonásán a svéd Umeát fogadja, előzőleg 16 (!) éve, 2005 decemberében szerepelt fővárosi klub az európai porondon, amikor a BSE az izraeli Ramat Hasaronnal szállt szembe az Ek-ban.

„Amikor 2018-ban felkerültünk az élvonalba, álmomban sem gondoltam volna, hogy három évvel később nemzetközi meccset játszunk” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Tursics Krisztián vezetőedző.

„Hathetes felkészülésen vagyunk túl, melynek során mind az öt találkozónkat megnyertük. Az Umea stabil Ek-csapat négy légióssal, mi az amerikai Stasha Careyt leszámítva csak magyarokkal állunk ki.”

Az MTI kérdésére a szakember kifejtette, a svéd pontvadászatnál magasabban jegyzett NB I hat klubot ad a nemzetközi sorozatokba, közte az elitet felvonultató Euroligába, ennélfogva a top 5-be tartozik a kontinensen. Ez számukra olyan szempontból előny, hogy rendre erős ellenfelekkel találkozhatnak idehaza is.

Horváth Bernadett csapatkapitány elsőként arról beszélt, hogy ő már rendelkezik tapasztalattal az európai porondon.

„A DVTK-val játszottam az Európa-kupában, ám az már négy éve volt. Most én is minden idegszálammal a pénteki mérkőzésre koncentrálok, a svédek a videofelvételek alapján jó légiósokat szereztek, de ezzel együtt nem indulunk lehetetlen küldetésre” – jelentette ki, hozzátéve, a rutinos Simon Zsófia és Zele Dorina nyári érkezésével még ütőképesebb lett a Csata.

Az 1995-ben alapított fővárosi egyesület 2018 óta szerepel az NB I-ben, amikor rögtön bejutott a rájátszásba. A tavalyi csonka idényben negyedik lett az alapszakaszban, idén tavasszal pedig az ötödik helyet szerezte meg a bajnokságban.

Az Ek-párharc pénteki nyitányára a szurkolók számára ingyenes – de védettségi igazolványhoz kötött – a bejutás a Ludovika Arénába. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a skandináv ország északkeleti részén található Umeában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik