Női kosár: egy régi harcos újra Sopronba igazolt, ismét együtt a klubtörténeti kezdő ötös

2023.10.24. 11:51
null
Alekszandra Crvendakics a 2020-ban elhódított Magyar Kupával (Fotó: Dömötör Csaba)
Alekszandra Crvendakics és Beatrice Mompremier november második felétől a Sopron Basket sorait erősíti – adta hírül kedden hivatalos honlapján a női kosárlabda NB I címvédője.

A saját nevelésű, honi státusszal rendelkező Alekszandra Crvendakics 18 évesen érkezett Sopronba, folyamatosan fejlődve, megannyi emlékezetes sikert elérve, hat csodálatos idényt követően új kalandokba vágott bele. Lyon, Salamanca és Mersin után köszönthetjük újra csapatunk színeiben – írja a klubhonlap.

A 27 éves center, Beatrice Mompremier az amerikai egyetemi évek után három idényen keresztül erősítette a Győrt, magyar állampolgárságot is kapott – akárcsak Crvendakics, ő is november második felétől áll a Sopron rendelkezésére.

„Egy klub igazoláspolitikáját a piaci és egyéb körülmények erősen determinálják – idézi a klubhonlap Török Zoltán ügyvezetőt. – Így van ez esetünkben is, amikor az egészségi állapot vagy a korösszetétel jelöli ki az irányt. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy a miénk újra és újra össze tud kapcsolódni azzal a filozófiával, amit a csapatépítésről vallunk.”

Az elmúlt idény után fiatalításba kezdő, „hátrébb lépő” soproniak ügyvezetője ezután felidézte, hogy 2018. április 22-én, az Euroliga klubtörténelmi hazai döntőjében a csapat Fegyverneky, Turner, Crvendakics, Milovanovics, Határ kezdő ötössel lépett pályára.

„Alekszandra hazatértével ennek az ötösnek most valamennyi tagja újra a fedélzeten, rendelkezésre áll, és akár együtt is a pályán lehet, közel hat év eltelte után. Ez az öt játékos együttesen több mint negyven szezont »szolgált« eddig klubunknál. Mi okosat lehet erre mondani? »Ami volt, az lesz.«”

Legfrissebb hírek

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2026.11.04. 21:30

Női kosárlabda NB I: nyolc ponttal nyert Pasaréten a Sopron

Kosárlabda
2026.11.01. 20:21

Női kosár Ek: váratlan vereséget szenvedett a Sopron Portugáliában

Kosárlabda
2026.10.29. 22:43

Női kosárlabda NB I: tovább őrzi hibátlan mérlegét a Sopron

Kosárlabda
2026.10.24. 20:13

Női kosár Ek: simán győzött a Sopron a Saarlouis Royals vendégeként

Kosárlabda
2026.10.21. 21:12

Hatvanpontos különbséggel nyert a DVTK a Szigetszentmiklós otthonában a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.17. 20:06

Simán nyert a DVTK és a Sopron a női kosár Eurokupában

Kosárlabda
2026.10.14. 19:42

Megszenvedett, de nyert a Cegléd ellen a DVTK a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:22