Női kosár Eb: Nagyon-nagyon magas szinten játszottunk – Székely Norbert

GYŐRI FERENC (Ljubljana)GYŐRI FERENC (Ljubljana)
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 20:26
null
Székely Norbert öröme a mérkőzés után (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, vasárnap a magyar női kosárlabda-válogatott 81–75-re legyőzte a címvédő Szerbiát, és a D-csoport első helyezettjeként bejutott a legjobb nyolc közé. Az Európa-bajnokság helyszínén készült interjúnk Székely Norberttel, a mieink szövetségi kapitányával.

 

– A szombati edzés elején kitűzte a célt, meg kell verni öt ponttal a szerbeket, és a válogatott teljesítette. Szófogadó ez a csapat, ugye?
– Hát igen... Próbáltunk mindent megtenni, és hittünk benne, ez a legfontosabb – értékelt Székely Norbert, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Mindenki elhitte a másikról, hogy képes megtenni azt a kicsit, amellyel ki tud alakulni az a helyzet, hogy nyerünk, és elérjük a szükséges különbséget. Persze ez nem ilyen egyszerű, nagyon-nagyon magas szinten játszottunk, a második félidőben a védekezésünk nagyszerű volt, és tényleg azt gondolom, mindenki, aki beszállt a padról, brutális mennyiségű munkát végzett. Azért voltam nagyon elégedett a spanyolok elleni győzelem után, mert előre kalibrálható elemekben voltunk jók, nem például dobáspontosságban, hanem hogy mentünk a lepattanóért, kizártunk, mozgattuk a labdát. Ezúttal az 59 százalékos büntetőzésünk is belefért, ebben tudunk még javulni.

– Taktikailag mivel tudták meglepni a szerbeket?
– Egy-két évvel ezelőtt kijelöltük az utat magunknak, hogy gyors, agresszív kosárlabdát akarunk játszani, mert ebbe az irányba halad a sportág. Emiatt olyan lépéseket tettünk a csapaton belül, amelyek egyeseknek nagyon fájtak, de másoknak segítettek, hogy többet játsszanak. A félidőben Iványi Dalmának köszönhetően valamennyit változtattunk védekezésben, ezzel újabb nehézségeket okoztunk a szerbeknek.

– Hogyhogy ezúttal elmaradt a hullámvölgy? Merthogy az első két mérkőzésen volt.
– A szlovákok ellen az első három negyedben, a törökök ellen a végén nem játszottunk jól, de utóbbi meccs a kezünkben volt így is. Hullámzott a teljesítményünk, de ez nem volt így a felkészülés során. Meg kell szoknunk, hogy ilyen körülmények között és nívón kell játszanunk, és ezt most mindenki meg is tette a fiatal csapatunkból, ezért nem esett vissza a színvonalunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik