Kosárlabda: Jao Ming a kínai bajnokság újraindításán dolgozik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.10. 11:29
Jao Ming, a Kínai Kosárlabda-szövetség elnöke a koronavírus-járvány miatt február elején félbeszakított bajnokság újraindításán dolgozik, és három verziót is kidolgozott a folytatásra.

A Houston Rockets korábbi kiváló játékosa a CCTV állami műsorszolgáltatónak elmondta, továbbra is van remény, hogy a férfi élvonalat az eredeti ütemterv szerint bonyolítsák le. Ha ez mégsem sikerülne, rövidített szezonban és tornarendszerben gondolkodnak, vagy pedig befejezettnek nyilvánítanák az alapszakaszt, és azonnal a rájátszás következne, amelynek párosításait a tabella jelenlegi állása alapján határoznák meg.

Jao Ming hangsúlyozta, az egészség és a sportszerűség a legfontosabb számukra.A csapatokat szállodákban különítenék el, a mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendeznék.

Az elnök elárulta, hogy az újrakezdés tervezése során sok hasznos tanácsot adott nekik Csung Nan-szan, a nemzeti vírusvédelmi csoport egyik vezetője, aki egy korábbi válogatott kosárlabdázó felesége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik