K. T. I. 2021.02.26 19:05 Frissítve: 2021.02.26 19:44

Kosár NB I: az Albánál úgy érzik, jó döntés volt rövidíteni az idényt

Öt fordulóval az alapszakasz zárulta előtt a tabella harmadik helyén áll az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, amely az idényt megelőzően a dobogót tűzte ki céljául. Simon Balázs sportigazgató szerint előzetesen aláírták volna ezt a helyezést.

Vojvoda Dávid vezérletével a harmadik helyen áll az Alba Fehérvár (Fotó: Prémium Média & Sport Management)

 

 

„Az idény elején, szeptemberben szinte az egész csapat megfertőződött a koronavírussal. Óriási kihívást jelentett, hogy minél előbb pótolni tudjuk a mérkőzéseket, amit sikeresen megoldottunk és minden elmaradt mérkőzést pótoltunk – idézte a Prémium Média Simon Balázst, az Alba ügyvezetőjét. – Nagyon erőltetett menet volt ez így a játékosok egészségének megőrzése szempontjából is.”

Simon hozzátette, bár akadt egy-két váratlan vereség, összességében elégedettek Vojvoda Dávidék eddigi teljesítményével.

„Az alapcélkitűzés a csapat felé, hogy a négy között végezzen. Most tartunk az alapszakasz vége felé, öt meccsünk van vissza és a harmadik helyen állunk. Azt gondolom, ez jó, és ha a szezon előtt valaki ezt ígéri nekünk, akkor aláírjuk. Ugyanakkor az idény közben akadt pár fájó vereség, amely elkerülhető lett volna, különösképp a Szeged és a Kaposvár elleni hazai meccsekért kár” – mondta a sportvezető.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége idény közben döntött úgy, hogy törli a középszakaszt, helyette az alapszakaszt követően egyből a bajnoki címért folyó rájátszás következik.

„A jelenlegi helyzetben ez egy jó döntés volt a szövetségtől. A középszakasz rengeteg plusz meccset jelentett volna, még jobban elhúzva a tavaszi szezont. Mindezt úgy, hogy továbbra is kiszámíthatatlan a vírushelyzet, bármikor úgy alakulhat a legjobb szándék ellenére is, hogy újra meg kell szakítani a bajnokságot. Persze mind abban bízunk, hogy nem, de ezt jelenleg nem tudjuk kizárni” – reagált az Alba ügyvezetője, aki a bajnokság általános színvonalára, illetve a nézők hiányára is kitért.

„Eléggé edzőmérkőzés jellegűek a találkozók. Nincs meg annyira a hazai pálya előnye, ez pedig kiszámíthatatlanabbá tette az erőviszonyokat. Ugyanakkor úgy érzem, mostanra beállt nagyjából az a sorrend, amire előzetesen is lehetett számítani, olyan óriási meglepetéseket nem látni a tabellán, azzal együtt sem, hogy azért meglepőbb eredmények akadtak.”

2021.04.11 23:47:07

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Ez a lényeg: az építkezés.

2021.04.10 09:40:08

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENC

Idén mindkét magyar kosárlabdacsapat bejutott a final fourba a nemzetközi kupasorozatában.

2021.03.14 00:14:22

Kosárlabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A sportági szakszövetségeknek „kötelességük közreműködni a tagok közötti viták rendezésében”. Közbevethető, hogy a szövetség nem tag, hanem hatalom, de a törvénynek nem csupán betűje, hanem szelleme is van.

2021.02.24 00:01:33

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Nyilván nem jöhet mindig minden össze egyszerre, mint akár 2017-ben, de jó lenne látni a világos, egyenes irányú fejlődést mindkét szakágnál.

2021.02.21 09:13:11

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Van, hogy éjszaka felébredek, mert azt álmodom, a kis csarnokban ünnepeljük az első bajnoki címet.”