Az Olympiakosz legyőzte a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2010.10.18. 22:49
Címkék
A férfi kosárlabda Euroliga csoportkörének első fordulójában a görög Olympiakosz vendéglátóként 16 ponttal nyert a spanyol Real Madrid ellen.

Végtelenül kiegyenlített első negyedet követően a higgadt és rendkívül precíz, de a labdát gyorsan járató spanyolok a második felvonásban kilenc ponttal is megugrottak (28–19), de a félidőre már a házigazdáknál volt az előny, köszönhetően egy 11–0-s 2:40 percüknek a negyed hajrájában.

A harmadik játékrész eleje az erőre kapó és lendületes görögöké volt, de hiába húztak el 51–42-re, a negyed végén a spanyolok közel voltak az egyenlítéshez. Más kérdés, csak felzárkózni tudtak, ráadásul egy félpályás tripla a dudaszó pillanatában azt jelentette, hogy mínusz hatról (62–56) várhatják a záró részt.

A negyedik játékrész eleje megint az Olympiakoszé volt (72–58), de a kevés pontot és sok hibát hozó negyedben a házigazdák nem követték el azt a hibát, mint korábban, nem engedték feljönni az ellenfelet. Az előző idényben döntős görög csapat ezzel a győzelemmel kezdett a csoportkörben.

A SZEZONRÓL ÁTFOGÓ BEHARANGOZÓ ANYAGOT A MENNYEI JÁTSZÓTÉR KOSÁRLABDA-BLOGBAN OLVASHATNAK!

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA 
B–CSOPORT, 1. FORDULÓ  
Olympiakosz–Real Madrid   82–66

 

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
1 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
2 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
2 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik