Kosárlabda: folytathatják munkájukat a szövetségi kapitányok

GY. F.GY. F.
2025.04.02. 16:38
Balra Gasper Okorn, jobbra Völgyi Péter (Fotók: Dömötör Csaba)
Marad a férfiválogatott élén a szlovén Gasper Okorn, míg a nőit továbbra is Völgyi Péter irányítja.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, nem változtat a felnőttválogatottak szövetségi kapitányi posztján: továbbra is a szlovén Gasper Okorn készíti fel a férfiakat, míg Völgyi Péter a női együttest. Egyik csapatunknak sem sikerült kvalifikálnia az idei Európa-bajnokságra, ugyanakkor Okorn legénysége két győzelemmel zárta a selejtezősorozatot (itthon Izland, idegenben Olaszország ellen), míg Völgyi mester tavaly nyáron kiharcolta legjobbjainkkal, hogy jövő márciusban világbajnoki selejtezőn szerepelhessenek.

A szlovén trénert 2023 decemberében nevezték ki. A szintén 51 éves Völgyi – aki párhuzamosan a bajnok és kupagyőztes DVTK vezetőedzője – tavaly márciusban lett kapitány.

A döntéseket Báder Márton, az MKOSZ elnöke indokolta a Nemzeti Sportnak:

„Hiszünk a bizalomban és a folyamatosságban. Mindkét kapitány esetében viszonylag rövid idő adatott meg a lehetőségek kiaknázására és az építkezésre. A férfiaknál Gasper Okorn és stábja javuló tendenciát mutatott az Eb-sorozatban, miközben a hazai mezőnyt egykori Falco-trénerként jól ismeri a szlovén szakember. Hanga Ádám, Keller Ákos és Eilingsfeld János visszavonulása nagy űrt és izgalmas kihívást jelent a fiatalabb játékosoknak és a csapatnak. Fontos vébéselejtező következik augusztusban, amelyen egyértelműen a továbbjutás a cél. A nőknél Völgyi Péter és csapata esetében – miközben természetesen kudarc az Eb-lemaradás – sokat nyomott a latban, hogy a nyári ruandai vébé-előselejtezőn nagyszerűen szerepeltek, s egy nagy lehetőséget hagytak így nyitva a női kosárlabda számára. Péter az egyik legjobb és legfelkészültebb hazai szakember, legfőbb feladata a jövő márciusi vébéselejtezőre való felkészülés.”
 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
7 perce

Női kosár Eb-selejtező: tizenegy vb-negyeddöntős a magyar válogatott keretében

Kosárlabda
2026.10.30. 15:49

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
2026.10.12. 13:18

Takács-Kiss Virág: Nem elégszünk meg a langyos vízzel!

Kosárlabda
2026.09.29. 09:19

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53