Férfi kosár Euroliga: kiengedett a végén, de simán nyert a Barcelona

2023.11.03. 23:31
null
Izgalmas csatát hozott a Baskonia–Partizan Beograd Euroliga-találkozó (Fotó: Getty Images)
A férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján csupa hazai siker született. A Barcelona 80–72-re legyőzte a Panathinaikoszt, a Baskonia egy ponttal múlta felül a Partizan Beogradot, míg a Virtus Bolgona 93–81-re verte meg a török Anadolu Efest.

BASKONIA–PARTIZAN

Az első negyedet jobban kezdte a Baskonia, de ötpontosnál nagyobb előnyt nem tudott kiépíteni a szerb Partizan ellen. A második játékrészben inkább a spanyol csapat akarata érvényesült, ennek köszönhetően nyolcpontos előnnyel mehetett szünetre.

Ezt követően viszont 24–8-as rohanást produkált a szerb csapat, amivel át is vette a vezetést. Az utolsó percekben szinte támadásról támadásra változott a vezető kiléte, végül a Baskonia 84–83-ra behúzta a mérkőzését. A hazaiaknál Chima Moneke, míg a vendégeknél James Nunnally volt a legeredményesebb 16 ponttal.

BARCELONA–PANATHINAIKOSZ

A Barcelona három negyeden át lejátszotta a Panathinaikoszt. A záró periódusra 24 pontos hazai előnnyel érkeztek meg a csapatok, aminek köszönhetően a Barcelona kiengedett picit, ezt viszont a Panathinaikosz majdnem kihasználta. Az utolsó negyedet 25–9-re nyerte a görög csapat, de ez is csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ

Barcelona (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 80–72 (21–20, 24–13, 26–14, 9–25)
Baskonia (spanyol)–Partizan Beograd (szerb) 84–83 (23–23, 25–19, 15–24, 21–17)
Virtus Bologna (olasz)–Anadolu Efes (török) 93–81 (20–18, 21–27, 28–17, 24–19)

Csütörtöki mérkőzések
Crvena zvezda (szerb)–Bayern München (német) 74–68(12–19, 21–16, 20–24, 21–9)
Fenerbahce (török)–Olympiakosz (görög) 79–77(29–14, 17–19, 12–24, 21–20)
Zalgiris Kaunas (litván)–ASVEL Villeurbanne (francia) 88–91(30–24, 26–26, 24–22, 8–19)
Milan (olasz)–Monaco (francia) 66–72(18–13, 19–22, 11–17, 18–20)
Pamesa Valencia (spanyol)–Alba Berlin (német) 79–71(15–14, 26–25, 15–15, 23–17)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 5
5
428–3711.000
2. Barcelona6
5
1502–4210.833
3. Virtus Bologna6
5
1
514–4610.833
4. Fenerbahce 6
5
1 489–452 0.833
5. Valencia Basket6
5
1 461–4250.833
6. Monaco6
4
2
471–449 0.667
7. Maccabi Tel-Aviv5
3
2
411–4250.600
8. Olympiakosz6
3
3
432–437 0.500
9. Zalgiris6
3
3
499–5060.500
10. Crvena zvezda 6
2
4
409–4070.333
11. Partizan Beograd
6
24
508–5050.333
12. Panathinaikosz 6
2
4
460–4610.333
13. Baskonia6
2
4
483–5180.333
14. Bayern München 6
2
4
353–388 0.333
15. Anadolu Efes6
2
4
458–5190.333
16. Emporio Armani Milan6
15
450–4720.167
17. Alba Berlin6
15
461–5050.167
18. ASVEL Villeurbanne6
1
5
480–5470.167

A KÖVETKEZŐ FORDULÓ PROGRAMJA
November 9., csütörtök
18.15:
Olympiakosz (görög)–Baskonia (spanyol)
18.30: Anadolu Efes (török)–Zalgiris Kaunas (litván)
20.05: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Bayern München (német)
20.30: Milan (olasz)–Pamesa Valencia (spanyol)
20.30: Partizan Beograd (szerb)–Fenerbahce (török)
20.45: Real Madrid–Virtus Bologna (olasz)
November 10., péntek
20.00:
Alba Berlin (német)–Panathinaikosz (görög)
20.30: Barcelona (spanyol)–Crvena zvezda (szerb)
21.00: Monaco (francia)–ASVEL Villeurbanne (francia)

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

A Partizan a Topolya ellen szakította meg a rossz sorozatát

Minden más foci
2026.03.14. 18:08

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz nyerte meg a görög rangadót

Kosárlabda
2026.03.06. 23:04

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36
Ezek is érdekelhetik