Női kosár: le kell győznünk Izlandot, ez nem kérdés

FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 09:49
null
Horváth Bernadett szerint egységes csapatként megoldják a feladatot (Fotó: Tumbász Hédi)
Női kosárlabda-válogatottunk vasárnap Izlandon vendégszerepel az Európa-bajnoki selejtező C-csoportjában, és a papírforma alapján sokkal esélyesebb északi riválisánál.

 

Vasárnap este magyar idő szerint 21 órakor a Reykjavíktól 10 kilométerre délre található Hafnarfjör­durban a házigazda Izland ellen folytatja Európa-bajnoki szereplését a magyar női kosárlabda-válogatott, amely pénteken érkezett meg a szigetország fővárosába. Ugyan aznap már nem tudott edzeni a C-csoport küzdelmeit a spanyolok elleni 66–62-es vereséggel kezdő társaság, szombaton viszont kétszer is lehetősége volt erre.

„Fájó volt a spanyoloktól elszenvedett vereség   – mondta az ízletes lazacot is tartalmazó szombati ebéd után Horváth Bernadett, a Csata irányítója, aki Határ Bernadett mellett játszott a két csapat legutóbbi, 2016-os mérkőzésén, amikor Izland nagy meglepetésre tíz ponttal legyőzte a magyar válogatottat az Eb-selejtezőben. – A teljesítményünk miatt emelt fővel jöhettünk le a pályáról Szekszárdon, amennyiben hasonlóan koncentráltan játszunk vasárnap is, nyerünk. Őszinte leszek, nem sokra emlékszem az öt évvel ezelőtti meccsből, de maga a vereség megmaradt bennem, mert igen kellemetlen volt. Remélem, hogy az a veszély most nem fenyeget minket, hogy kikapunk. A hazai együttesnek vannak jó játékosai, akikre jobban kell figyelni, ám ha egységesen, csapatként kosárlabdázunk, megoldjuk ezt a feladatot.”

A hoteltől tízperces buszútra található kicsi, de korszerű sportcsarnokban tartotta meg első edzését Székely Norbert szövetségi kapitány, aki büszke volt lányai csütörtöki produkciójára, miközben bízik abban, hogy vasárnap nemcsak nyernek, hanem mindez sok pontot dobva, jó játékkal sikerül, mert a végelszámolásnál a különbségnek nagy jelentősége lehet. A keretben mindenki egészséges, csak a csapatkapitány, Raksányi Krisztina hiányzik, aki családi okok miatt nem tartott a csapattal Izlandra.

A délelőtti jó egyórás tréningen elsősorban a taktikai elemek gyakorlásán volt a hangsúly, de dobófeladatokat is végeztek Határék, akik este még egyszer, majd a meccsnapon, azaz vasárnap délelőtt is edzenek a találkozó helyszínén. A hangulat jó, a spanyoloktól elszenvedett vereség utáni csalódottságnak már nincs nyoma, a játékosok és a stáb is optimistán várja az izlandi összecsapást, amely a könnyűnek sosem nevezhető kötelező győzelmek kategóriájába tartozik. A nemzetközi szövetség (FIBA) selejtezők előtt készített erősorrendje alapján is a mieink számítanak a találkozó favoritjának, a magyarokat ugyanis a 18., az izlandiakat pedig a 30. helyre sorolták a listán, amelyen a spanyolok a másodikak.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, NŐK, C-CSOPORT
A 2. forduló programja
Vasárnap
18.00:
Spanyolország–Románia
21.00: Izland-MAGYARORSZÁG
Az állás:  1. Románia 2 (65-59, 2. Spanyolország 2 (66-62), 3. MAGYARORSZÁG 1 (62-66), 4. Izland 1 (59-65)

 

Legfrissebb hírek

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
11 órája

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

Mérész Beatrix külföldön folytatná karrierjét

Kosárlabda
2025.06.06. 09:43

Török Ágnes: Egyedi helyzet, vitathatatlan, nem voltam még ilyen felkészülésen

Kosárlabda
2025.06.04. 09:57

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a női válogatott

Kosárlabda
2025.06.02. 09:36

Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.05.20. 11:07

Völgyi Péter csalódott lett volna, ha nem folytathatja

Kosárlabda
2025.04.05. 11:24

Még nem kaptak elég időt – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2025.04.03. 00:34
Ezek is érdekelhetik