Női kosár: Goree is utazhat a mieinkkel Hollandiába

K. Zs.K. Zs.
2020.11.10. 09:16
null
A szekszárdi Goree Cyesha egy októberi magyar bajnoki meccsen (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
A koronavírus-fertőzésen áteső Goree Cyesha is elutazhat a magyar női kosárlabda-válogatottal Hollandiába, ahol a nemzeti csapat szombaton vív Európa-bajnoki selejtezőt a házigazdákkal – írja az MTI.

 

Székely Norbert szövetségi kapitány a válogatott közösségi oldalán adott tájékoztatást a honosított játékossal kapcsolatos fejleményekről.

„Goree ügyében rezgett a léc, de tegnap megkapta a sportorvosi engedélyt, és ismét rendelkezésünkre áll, aminek nagyon örülünk. Ugyanakkor súlyosan érintette a csapatot, hogy Határ Bernadett és Studer Ágnes jelenleg koronavírusos, míg Dombai Rékát és Weninger Virágot sérülés miatt nem tudjuk magunkkal vinni” – sorolta a szakvezető. Hozzátette, így is képesek lesznek nyomás alá helyezni a hollandokat, és megszerezni a győzelmet a szombaton 18 órakor kezdődő összecsapáson.

Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel a H jelű selejtezőcsoportban, eddig egy győzelem (73–59 Szlovákia ellen) és egy vereség (66–56 Hollandiától) a mérlege. A nemzetközi szövetség döntésének értelmében úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg az Eb-selejtezők novemberi mérkőzéseit, a magyarok triója Amszterdamban szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
2026.10.12. 13:18

Takács-Kiss Virág: Nem elégszünk meg a langyos vízzel!

Kosárlabda
2026.09.29. 09:19

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Lovrencsics Balázs: Sosem voltam elájulva magamtól; Juhász Dorka: Büszkék lehetünk

Minden más foci
2026.09.12. 23:18

Völgyi Péter: Nagyon elégedettek vagyunk a szerepléssel

Kosárlabda
2026.09.12. 09:53

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Rátgéber László: Szenzációs teljesítmény, az összes vb-meccsből profitáltunk

Kosárlabda
2026.09.11. 17:58