Kosárgála: elszánt kapitányok készülnek az Eb-selejtezőkre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.05. 16:12
Címkék
Elszánt új kapitányokkal kezdi meg a felkészülést a férfi és női kosárlabda-válogatott a nyári Európa-bajnoki selejtezőkre.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke a budapesti All Star-gála előtt tartott sajtótájékoztatón bevezetőjében kifejtette, hogy mindkét nemzeti csapat számára az elsődleges cél a 2013-as Eb-szereplés kivívása, a női együttes pedig 2015-ben idehaza bizonyíthat a kontinenstornán.

A szlovák Stefan Svitek, a nemrég kinevezett női kapitány kifejtette:

„Sok munka vár ránk a május kilencedikén kezdődő felkészülési időszakban. Amint véget érnek klubcsapatom, a Kassa meccsei az Euroligában és a szlovák bajnokságban, jövök Magyarországra. De természetesen addig is figyelemmel kísérem a játékosok teljesítményét az NB I-ben, illetve a külföldi ligákban.″

Fegyverneky Zsófia, a Sopron játékosa közölte: örül, hogy magyarul tudó kapitány érkezett, és aki ott lesz a májusi edzőtáborban, mindent meg fog tenni a sikeres Eb-kvalifikációért, hogy ott legyen a válogatott jövőre Franciaországban. Vida Anna hozzátette, hogy a mostani fiatal csapat 2015-re érhet össze tapasztalt együttessé.

A női válogatott selejtezős mérkőzéseire június 15. és július 14. között kerül sor Sopronban és Miskolcon, utóbbi városban várhatóan egy felvezető négyes tornára is sor kerül majd.

A férfi szakvezetővé kinevezett, 2009-ig női kapitányként dolgozó Rátgéber Lászlóról Szalay Ferenc azt mondta: az ő személyében minden tudás és tehetség adott, hogy a női után férfi vonalon is sikeres legyen.

„Maximálisan motivált vagyok, ezzel kelek, ezzel fekszem – mondta a 2009-ben a Szpartak Moszkvával Euroliga-győztes tréner. – Tiszteletet, alázatot és helyes önértékelést kértem a mai bemutatkozáskor a fiúktól, segítőm a Körmend edzője, Sabáli Balázs, illetve a szerb Ernest Radjen lesz, utóbbi jelenleg Kínában tevékenykedik. Július nyolcadikán kezdjük meg a felkészülést, a jelöltjeim közül csak Simon Balázs és Kámán Tamás nem vállalta a válogatottságot.″

A két kapitány a délutáni All Star-gálán mutatkozik be, amelyen a nők 15.15 órától B33-as (félpályás) bemutatót tartanak, majd 16 órától a férfiak az NB I légiósaival csapnak össze.

Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
6 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
7 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
7 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
7 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
7 órája
Ezek is érdekelhetik