Megállapodtak az új kapitányokkal, Rátgéberrel és Svitekkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.16. 16:45
null
Rátgéber a férfiak kapitányaként bizonyíthat (Fotó: Action Images)
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) megállapodott Rátgéber Lászlóval és a szlovák Stefan Svitekkel, a férfi, illetve a női szövetségi kapitányi poszt jelöltjeivel.

 

„Ma megegyeztünk Rátgéber Lászlóval, minden adva van, hogy aláírjuk a szerződést, amely 2015-ig szól, és évente hosszabbítják meg a felek – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára. – Stefan Svitekkel szombaton tárgyaltunk, ott is létrejött a megállapodás, már csak néhány apró adminisztrációs részlet van hátra."

A szlovák szakemberrel szintén 2015-ig szóló, évente megújuló szerződést köt az MKOSZ.

A két szakvezető pályázatát tíz napja fogadta el az MKOSZ elnöksége, amely a 2009 szeptemberéig női szakvezetőként tevékenykedő Rátgéber mellett hét igen szavazattal és egy tartózkodással döntött, míg a 204 centis, volt (cseh)szlovák válogatott Sviteknek nyolc igennel szavazott bizalmat.

Sterbenz Tamás hozzátette: a két kapitány február 5-én, a budapesti Körcsarnokban sorra kerülő All Star-gálán mutatkozik be, amelyen a férfi csapat az idegenlégiósokkal találkozik, a női együttes pedig a kosárlabda úgynevezett B33-as (három a három ellen) verziójából tart bemutatót.

A szakvezetői posztot legutóbb a férfiaknál – szakmai igazgatóként – Mészáros Lajos, a nőknél Székely Norbert töltötte be, de mindketten távoztak tisztségükből a tavaly nyári Európa-bajnoki pótselejtezők után, amelyekről nem jutott tovább egyik válogatott sem.

Rátgéber László 1993 és 2008 között kilenc bajnoki címet, illetve kupaaranyat, továbbá két Euroliga-bronzérmet gyűjtött a pécsi női csapattal, 2009-ben Euroligát nyert a Szpartak Moszkvával – és az év edzője lett Európában –, később a török Fenerbahce kispadján szerzett bajnoki címet. A női válogatottat 1997 és 2004 között, illetve 2008–2009-ben irányította.

Az ugyancsak 45 éves Svitek jelenleg az Euroligában is szereplő szlovák Kosice vezetőedzője, és várhatóan kapitányi kinevezése után is megtartja posztját klubjánál. Játékosként sokat légióskodott Németországban, majd pályafutása vége felé rövid ideig Salgótarjánban is megfordult.

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
12 perce

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
30 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik