Kosárlabda: szülővárosában szobrot állítottak Drazen Petrovicnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.22. 07:30
Szülővárosában, Sibenikben szobrot állítottak Drazen Petrovicnak, az 1993-ban elhunyt horvát kosaras sztárnak.

Kazimir Hraste alkotását minden idők egyik legjobb horvát sportolója születésének 47. évfordulóján, szombaton leplezik le.

Petrovic, aki egy németországi közlekedési balesetben vesztette életét, szerepelt az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) a Portland Trail Blazers és a New Jersey Nets színeiben, előzőleg pedig klubszinten és a válogatottban is kiemelkedő sikereket ért el. Korábban már Zágrábban is állítottak szobrot a tiszteletére.

A jugoszláv csapat tagjaként olimpiai bronzérmes volt 1984-ben, második helyezett 1988-ban, s ugyancsak ezüstöt nyert, de már a horvát nemzeti együttessel 1992-ben.

A jugoszláv alakulattal 1990-ben világbajnoki címet szerzett. A Cibona Zagrebbel kétszer győzött az első számú európai kupasorozatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik