Harc életre-halálra: Pécs–Sopron, 5. meccs

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 15:06
null
A csapatok készek a feldobásra – pénteken eldől a bajnoki cím (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Pénteken eldől, hogy a Pécs 2010 vagy az MKB-Euroleasing Sopron lesz a 2010–2011-es évad bajnoka női kosárlabdában. Az ötödik meccs kulcskérdése, lehet-e higgadtnak maradni játékosnak, nézőnek, bírónak, edzőnek az immár a pályán kívül is zajló csatában, amelyben a szép játék helyett folyamatosan a játékvezetők ténykedése a téma.

 

Április 13-án játszották az aranycsata második felvonását, és a Sopron nem tudott kiegyenlíteni hazai pályán – 2–0-ra módosult az állás, a pécsiek karnyújtásnyira kerültek a bajnoki címtől. Székely Norbert, a soproniak mestere a televíziónak és lapunknak adott nyilatkozatában azt mondta, minden erejével azon lesz, hogy a kosárlabda felváltsa a kézilabdát Magyarországon (azaz ne legyenek olyan durvák a kosárlabda-mérkőzések, mint a kézilabdameccsek).

Hozzátette, szerinte következetesek voltak a játékvezetők, a meccsen tapasztalható volt a betartandó faulthatár, ugyanakkor sportszerűen megjegyezte: a pécsiek fegyelmezett játékukkal nyertek.

Nos, a finálé harmadik és negyedik meccsén mintha kicsit szigorodott volna a játékvezetői felfogás, amit a kőkeményen védekező pécsiek nehezményeztek is, Zseljko Djokics vezetőedző például a soproni, negyedik találkozón két technikait is kapott reklamálásért, így kiállították.

„A sok munkában hiszünk, ebbe a küzdelem is beletartozik. Nem akarunk változtatni a stílusunkon, nem is fogunk, akkor sem, ha az ellenfél edzőjének ez nem tetszik. Hiszünk magunkban, ez sikerre fog vezetni” – nyilatkozta a meccs után Djokics. A két edző egyébként jóban van, tiszteli egymást, más kérdés, hogy nem ugyanúgy látja a történteket.

A játékvezetői felfogás kapcsán Bodnár Pétert, korábbi nemzetközi játékvezetőt, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatóját kerestük meg.

„Külön pszichológiája van a fináléknak, óriási koncentrációt igényel a játékvezetőktől, hogy a hezitálás legkisebb jele nélkül, határozottan fújjanak. A rájátszásbeli ötödik meccs mindig nehéz, magas hőfokon izzik a játék, mindenki feszült, a játékosok és az edzők idegesek, a közönség is azonnal »ugrik« mindenre. A női döntő meccseit az első kivételével láttam, és egyáltalán nem tapasztaltam azt, hogy megváltozott volna a játékvezetői felfogás. A Sopron és a Pécs régóta rivalizál egymással, minden évben előfordul a mostanihoz hasonló lélektani hadviselés” – mondta Bodnár.

„Egy olyan meccsen, mint amilyet pénteken rendeznek Pécsett, az a lényeg, hogy az elejétől fogva következetesen vezessenek a bírók, az elején húzzák meg a faulthatárt, és végig tartsák magukat hozzá. Szerintem az agresszív és a tisztátalan játék között vékony a mezsgye, így én mindig úgy voltam vele, inkább legyen több fault, minthogy ne lehessen kézben tartani a mérkőzést. Ha rend van a pályán, akkor rend van a lelátókon és a kispadokon is.”

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ
PÉCS 2010–MKB-EUROLEASING SOPRON, AZ ÁLLÁS: 2–2
Pécs 2010–MKB-Euroleasing Sopron 82–76
MKB-Euroleasing Sopron–Pécs 2010 68–78
Pécs 2010–MKB-Euroleasing Sopron 56–80
MKB-Euroleasing Sopron–Pécs 2010 79–55
Pécs 2010–MKB-Euroleasing Sopron április 22., 19.15

 

Legfrissebb hírek

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
53 perce

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik