Második félidei játékának köszönhetően győzte le a Wislát a Sopron

Vágólapra másolva!
2009.01.27. 19:57
A női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a magyar bajnok Sopron hazai pályán fogadta a lengyel Wisla Can-Pack Kraków együttesét. A félidőig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, a harmadik negyedben azonban ellépett ellenfelétől a Sopron, és magabiztosan hozta a meccset. Győzelmével a két nyert mérkőzésig tartó párharcban 1–0-ra vezet Székely Norbert együttese.
Kathleen Macleod 17 ponttal járult hozzá a soproni győzelemhez
Fotó: Pluzsik Tamás
Kathleen Macleod 17 ponttal járult hozzá a soproni győzelemhez
Kathleen Macleod 17 ponttal járult hozzá a soproni győzelemhez
Fotó: Pluzsik Tamás
Kathleen Macleod 17 ponttal járult hozzá a soproni győzelemhez

Mindkét csapat idegesen kezdte a mérkőzést, a második perc végén Horti Dóra törte meg a pontcsendet egy kétpontossal. Ezután elkapta a fonalat a soproni csapat, és elsősorban Kathlenn Macleod és Jelena Milovanovics pontjainak köszönhetően tíz pontra elhúztak lengyel riválisuktól. A negyed második felében visszaestek a hazaiak, nem jöttek be a távoli dobások, a Wisla pedig sikeresen átjátszotta a soproni zónát, így az első negyed végére feljöttek egy pontra a vendégek. (17–16).

A második negyedben már végig fej-fej mellett haladt a két csapat, a soproniaknál Macleod és Milovanovics mellett Krivacsevics Tijana is bekapcsolódott érdemben a pontgyártásba. Az utóbbi két játékos eközben összeszedte a harmadik személyi hibáját is. Meghatározó volt, hogy Honti Kata és Amber Holt nem tudott a kosárba találni, bár az amerikai légiós a negyed hajrájában csak megszerezte első pontjait. Ennek, valamint egy Krivacsevics kettő plusz egy büntetőt érő kosarának köszönhetően három pontos előnnyel vonulhatott pihenőre a hazai csapat.

A lengyeleknél Marta Fernandez valamint Slobodanka Makszimovics szórta a legtöbb pontot az első félidőben, de az amerikai Dominique Canty és a lengyel center, Ewelina Kobryn sem maradt le sokkal mögöttük.

A harmadik negyedben új erőre kapott a Sopron! Összeállt a védekezés, így pedig sokszor könnyű kosarakat szerezhetett Székely Norbert csapata. Egy ilyen lerohanás végén a negyed közepén megszerezte Honti is első pontjait, a különbség pedig ismét tíz fölé nőtt. A játékrész végéig pedig csak tovább növelte előnyét a Sopron, így örülhettek a lengyelek a negyed végét jelző dudának. (62–46)

Az utolsó negyedben sem állt le a közönség által hajtott hazai csapat, a különbség nem is csökkent. A hajrában Székely Norbert már pályára küldhette Hadarics Kingát és Horváth Lillát is. A 81–58-s győzelem azt jelenti, hogy a Sopron kihasználta a hazai pálya előnyét, és megszerezte a vezetést a két nyert mérkőzésig tartó párharcban. Folytatás hétvégén Lengyelországban.

NŐI KOSÁRLABDA, EUROLIGA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MKB-EUROLEASING SOPRON–WISLA CAN-PACK KRAKOW (LENGYEL) 81–58 (17–16, 22–20, 23–10, 25–12)
Sopron, 1200 néző. V: Mazics (szerb), Paulik (cseh), Vovk (horvát)

SOPRON KRAKÓW
MACLEOD 17 Skerovics 4
Honti 4 Canty 9/3
Holt 5 Fernández 9/3
MILOVANOVICS 23/3 Dupree 10
HORTI 11 MAKSZIMOVICS 12
Csere: KRIVACSEVICS 14, Horváth Zsu. 3/3, Eördögh 2, Hadarics, Horváth L. 2 Csere: Kobryn 12, Gburczyk 2, Palka

Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–0. 8. p.: 16–8. 10. p.: 16–16. 12. p.: 19–20. 15. p.: 27–22. 27. p.: 53–42. 29. p.: 60–44. 35. p.: 71–48. 36. p.: 71–55. 38. p.: 77–56
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik