Rátgéber László Szuperkupa-győzelemmel kezdett a Szpartak élén

Vágólapra másolva!
2008.10.16. 19:13
Rátgéber László vezetésével második mérkőzését is lejátszotta a Szpartak Moszkva női kosárlabda csapata. A bajnoki győzelem után ezúttal az Euroligában nyertek a címvédő moszkvaiak az olasz Schio ellen, ráadásul a találkozó egyben a női európai Szuperkupa címéért is zajlott, így egy csapásra két legyet ütött Rátgéber László együttese.
Rátgéber László sikerrel mutatkozott be a nemzetközi porondon Moszkvában
Fotó: Török Attila (archív)
Rátgéber László sikerrel mutatkozott be a nemzetközi porondon Moszkvában
Rátgéber László sikerrel mutatkozott be a nemzetközi porondon Moszkvában
Fotó: Török Attila (archív)
Rátgéber László sikerrel mutatkozott be a nemzetközi porondon Moszkvában

A Szpartak Moszkva–Beretta Familia Schio mérkőzést hatalmas felhajtás előzte meg. A közel egyórás felvezető programban volt többek között balett előadás és ünnepélyes csapatbemutatás is.

A játékosok a hosszú felvezetést követően kissé álmosan mozogtak a mérkőzés első negyedében, de a hazaiak így is magukhoz tudták ragadni a kezdeményezést, és egy negyed elteltével 23–18-ra vezettek a moszkvaiak.

Rátgéber László egyébként a találkozót megelőzően arra panaszkodott, hogy az olimpiát követően csak egy hetet tudott a teljes csapat együtt készülni, ráadásul a gárda legnagyobb sztárja, az ausztrál Lauren Jackson még nem állt a magyar szakember rendelkezésére.

Ez azonban nem látszott meg az orosz együttes játékán. Nem sziporkáztak ugyan a moszkvaiak, de Tatjana Segoleva vezetésével a második negyedben tízpontos előnyre tettek szert, és ezt őrizni is tudták a folytatásban. Scsegoljeva egyébként 22 pontig jutott a meccs végére, így ő lett a találkozó legerdményesebb játékosa.

A moszkvaiak azzal nőttek olasz ellenfelük fölé, hogy a Rátgéberre jellemző rendkívül szoros védekezéssel kiszorították a Schio jól dobó magas embereit a palánk alól, távoli dobásokra kényszeríttették őket, és ahogy a vendégek egyre inkább fáradtak, egyre többet hibáztak, így végül simán nyert a Szpartak 88–63 arányban.

Rátgéber ezzel a sikerrel két legyet ütött egy csapásra, hiszen sikeresen mutatkozott be az Euroligában, és az európai Szuperkupát is elhódította, ugyanis a Schio nyerte az előző idényben az Európa Kupát, így ez a mostani mérkőzés a két kupagyőztes között a Szuperkupáért is zajlott.

Rátgéber tehát sikeresen mutatkozott be új csapata élén a nemzetközi porondon, de hogy korábbi csapata a MiZo Pécs mire lesz képes a vajdasági szakember nélkül azt még nem tudni, hiszen a pécsiek 19 órától mérkőznek a spanyol Halcón Avenida csapatával.

EUROLIGA D-CSOPORT, 1. FORDULÓ ÉS SZUPERKUPA DÖNTŐ

EREDMÉNY
Szpartak Moszkva–Beretta Familia Schio 88–63 (Ld.: Scsegoljeva 22, Karpunyina 17 ill. Ress 20, Antibe 13)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik