Női kosarasaink nehéz kezdés után könnyedén győztek Románia ellen

Vágólapra másolva!
2008.09.10. 19:50
Miskolcon Románia ellen lépett pályára Európa-bajnoki selejtezőn a magyar női kosárlabda válogatott. A találkozó elég nehézkesen indult a mieink számára, de a harmadik negyedre a románok elfáradtak, a mieink pedig feljavultak, így végül magabiztos győzelmet aratott Rátgéber László válogatottja.
Csak az első félidőben volt nagy küzdelem
Fotó: Czagány Balázs
Csak az első félidőben volt nagy küzdelem
Csak az első félidőben volt nagy küzdelem
Fotó: Czagány Balázs
Csak az első félidőben volt nagy küzdelem

MEGMARADT AZ ESÉLY

A magyar válogatottnak megmaradt az esélye arra, hogy legjobb csoportharmadikként egyenes ágon kijusson az Európa-bajnokságra. Ukrajna 90–85 arányban legyőzte Izraelt, ezzel pedig az A-csoportban a második Izraelnek és a harmadik Litvániának is 12 pontja van, Magyarországnak pedig a Románia elleni győzelem után 11 pontja van. Ez azt jelenti, hogy abból a csoportból a jelenleg első ukránokat mindenképp befoghatjuk, ha nyerünk Horvátországban, de abban a csoportban akár még hármas holtverseny is lehet, így a kosárarány dönthet majd. Elvileg még a B-csoportban szereplő Olaszország is esélyes lehet a legjobb harmadik helyre, de csak akkor, ha idegenben legyőzi a jelenleg első Törökországot.
„Nagyon mélyről kezdtük ezt a selejtezősorozatot, hiszen új csapatot kell építenünk. Lépésről lépésre megyünk előre, és ezen az úton minden mérkőzésnek, minden egyes kosárnak nagy jelentősége van” – nyilatkozta a Magyarország–Románia Eb-selejtező előtt Rátgéber László szövetségi kapitány.

Nos, ez a miskolci mérkőzés előtt hatványozottan igaz volt, hiszen női válogatottunk csak egy győzelemmel tarthatta életben továbbjutási esélyeit.

Ennek megfelelően az Englert Orsolya, Bujdosó Nóra, Fegyverneky Zsófia, Vajda Anna, Ujhelyi Petra összeállításban kezdő magyar válogatott az első percekben magához ragadta a kezdeményezést, és nyolc percen keresztül a vezetést is, de ezt követően elsősorban jó középtávoli dobásaiknak köszönhetően fordítottak a vendégek, és az első negyedet ötpontos előnnyel zárták.

A második negyedben valamelyest feljavult a magyar csapat. Fegyverneky több rossz kísérlet után két triplát is dobott, és Bujdosó is kintről talált a gyűrűbe, Ujhelyi pedig a lepattanók szerzésében jeleskedett, így a második játékrész végére 35–33-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző, bár a dobószázalékunk még így is 40 százalék alatt volt.

A harmadik negyed egy Englert triplával és egy Ujhelyi duplával indult, és mivel a meccs elején a térdsérülése miatt nehézkesen mozgó Vajda is feljavult, így folyamatosan ellépett a románoktól a magyar válogatott. A játékrész végén már 64–47-re vezetett Rátgéber László csapata.

A végére teljesen elkészült erejével a román csapat, és a csereként beálló fiatalok nem tudták felvenni a versenyt a mieinkkel, így végül 85–59-es magyar győzelemmel zárult az összecsapás.

Csoportunk másik mérkőzésén Szlovákia hazai pályán legyőzte Horvátországot, így eldőlt, hogy másodikak már nem lehetünk, ezért már csak legjobb harmadikként juthatunk ki a jövő évi kontinenstornára, de csak ha a másik csoportok eredményei számunkra kedvezően alakulnak.

Válogatottunk az utolsó találkozóját szombaton Horvátország ellen játssza.

NŐI KOSÁRLABDA

EB-SELEJTEZŐ
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 85–59 (16–21, 19–12, 29–14, 21–12)
Miskolc, 1800 néző. V: Mrdak (szerb), Volejnik (cseh)
MAGYARORSZÁG: ENGLERT 10/9, FEGYVERNEKY 20/6, BUJDOSÓ 8/3, VAJDA 15, Ujhelyi 11, Csere: Fűrész D. 8/6, Krivacsevics 4, Vida 3/3, Horti 6, Somogyi A.
ROMÁNIA: PARAU 18/3, Vass 9, Mandache 8/6, Vescan 5/3, PASCALAU 10, Csere: Diaconu 2, Cutas 7/3, Mészáros, Rus, Morosan, Nacu
Az eredmény alakulása. 5. p.: 12–7. 12. p.: 18–24. 16. p.: 30–24. 19. p.: 34–33. 22. p.: 40–33. 29. p.: 59–43. 34. p.: 69–47. 40. p.: 83–57
Kipontozódott: Vescan 34. p.
MESTERMÉRLEG
Rátgéber László, a magyarok szövetségi kapitánya: Ebből a válogatottból ennél többet nem lehet kihozni, azt hiszem ma is százötven százalékot teljesítettek a lányok.
Dan Moraru, a románok szövetségi kapitánya: Nem tudtam megfelelő cserejátékosokat a pályára küldeni, amikor le kellett cserélnem a kezdőket. Emiatt kaptunk ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik